AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Nagy Csaba: Vándoriparos szervezkedés kezdetei Nyugat-Európában. A Párizsi Magyar Jótékony Egylet története 1843—1852

Június 22—26. között véglegessé vált a szakítás a munkásosztály és a polgárság között. Párizs újra véres harcok színterévé vált. A vezetők nélkül maradt, s így a demagóg propagandának könnyen felülő nép ugyan elkeseredetten harcolt jogaiért, de a megbuktatott monarchia katonái, a nemzetőrök és a köztársaság mobil gárdájának harcosai Cavaignac tábornok parancsnoklatával végül is felülkerekedtek. A megtorlás iszonyú volt: mintegy 25 ezer embert letartóztattak, közülük 1500-at pedig ítélet nélkül nyomban kivégeztek, a demokratikus sajtót elhallgattatták és a még működő illegális klubokat felszámolták. Ez a vereség azonban nemcsak a munkásosztály, hanem egyben a polgári köztársaság kudarca is volt, hiszen a harcból a Cavaignac és Lamorciére fémjelezte monarchista szárny került ki győztesül, ezzel mintegy kikövezve az utat III. Napóleon diktatúrája előtt. 1848 júniusa Franciaországot történelme legsötétebb napjaiba vetette vissza. Sajnos nincs megbízható adatunk arról, hogy mi történt a magyarokkal ezekben a napokban. Egy múlt században íródott egylettörténet szerint az iparosok egy része haza indult, de útközben — részben az éhségtől, részben pedig a német felkelők oldalán vívott harcokban — elpusztult szinte valahány, s csupán hárman érték el a magyar határt. A már többször idézett Garay kétségbe vonta e történet hitelességét, de honfitársai további sorsára nézve ő sem szolgált adatokkal. Hallgatását magyarázhatja az a tény, hogy — mint az már a fentiekből kiderült — Blanqui köréhez tartozott, s feltehetően részt vett a júniusi harcokban is, legalább is erre utal az a körülmény, hogy július első napjaiban sietve elhagyta Párizst.

46 Válaszra vár az a kérdés is, hogy vajon volt-e kapcsolat a Párizsból hazatértek és az 1848-as pesti munkásmegmozdulásokat szervezők között. Mint Dobsa beszámolójából tudjuk, a PMJE tagjai árgus szemmel figyelték az otthonról érkező híreket, abban a reményben, hogy a hírlapokban, a márciusi 12 pontban, illetve a különböző forradalmi eseményekről szóló tudósításokban egyszer csak rábukkannak ,,a munkás állapota javításának" követelésére. Várakozásuk azonban hiábavaló volt: a forradalom megfeledkezett róluk. 1848 tavaszán a számát tekintve még nem jelentős munkásság többnyire olyan gazdasági követelésekkel lépett fel, melyek a kismesterré válás illúziójából táplálkoztak, s éppen ezért nem nevezhetők egyértelműen pozitívnak, így pl. harcoltak a betelepült idegen munkások ellen, akik — hitük szerint — elvették előlük a munkát, tehát a városból mindenképpen kitiltandók. Felléptek továbbá a kontárokkal szemben, a szabók a zsidók, a molnárok pedig a lisztkereskedők ellen, míg a kovácsok a mesterek számának szaporítása miatt panaszkodtak. A munkásmegmozdulások céljai között még nem találkozunk osztály köve telesekkel, mert bár igaz, hogy felléptek a szervezkedési jogért, a béremelésért, a munkaidő csökkentéséért és a munkafeltételek javításáért, kevesen voltak azok, akik zászlajukra a céhrendszer felszámolását tűzték. E tanulmánynak nem célja az események részletes bemutatása, csupán azokra a mozzanatokra kíván rámutatni, amelyek a vándorlásból hazatért 46. Garay Antal: A párisi magyarok. Ország-Világ 1892. 17. sz. 512