AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Nagy Csaba: Vándoriparos szervezkedés kezdetei Nyugat-Európában. A Párizsi Magyar Jótékony Egylet története 1843—1852

A hatások kimutatásához szerencsére rendelkezésünkre áll A Tárogató, amelyet e célból még senki sem hasznosított, mivel fennmaradt példányai magántulajdonban vannak. A lapban olvasható cikkek elemzése, illetve összevetése a szocialista eszméket hirdető munkákkal, meghaladná e tanulmány kereteit, ezért most csak a közvetítő, vagyis Táncsics művein keresztül kísérlem meg a gondolati azonosság pontjait kitapogatni. Az összehasonlításhoz Táncsics kiemelkedő pedagógiai munkája, a Józanész tűnik a legmegfelelőbbnek. Az 1843—44-ben írt, de csak 1848-ban napvilágot látó mű az emberek közötti vagyoni egyenlőtlenséget állítja szembe a kommunisztikus ihletésű társadalmi egyenlőség eszméjével, miközben a nevelés, a vallás és a társadalmi viszonyok problémaköreit is megvilágítja. A Józanész kézirata 1846-os útján Táncsicsnál volt, mivel Hamburgban készült kinyomtatni, így szinte bizonyosra vehető, hogy párizsi időzésekor az iparosoknak is sokat beszélt e munkájáról, megmutatva nekik a társadalmi bajok forrását, melyet a fennálló tulajdonviszonyokban vélt felfedezni. Bizonyságul vessük össze a Józanész néhány passzusát A Tárogató 1848. április 2-i számának A szegény ember élete c. írásával. (E cikk, stílusjegyek alapján, Garaytól származik.) „Éveken át mint egy koldusboton jár és kel a szegény ember; hazája, földje s vagyona nincs, s ha van hazája, ha van véres verejtékkel szerzett vagyona, örülhet-e ő ennek? midőn kényurak fölötte ólálkodnak, s falat kenyérére, melyet könnyek közt eszik, is adót vetnek. Miben találhatja örömét a szegény ember? Tán munkájában, amely erejét kisajtolja s mégsem jutalmazza? Vagy tán ha naponként gyomrát töltheti? Vagy akár midőn édes álmok ringatják, s ő, mint egy holt tetem, érzelem nélkül van ? Vagy midőn a tobzódásnak rohan, s egyetlen egy visszagondolata ott lesújtja s semmivé teszi? S ha mindebben nem találja, nem találhatja örömét — ugyan mi az élete? Nem egyéb, mint nyomor. De ő él, s hogy él, azért kell nyomorkodnia. Ki van rekesztve a társas életből, jogát nem gyakorolhatja, ezen jogát egyénekre ruházták, s ő vállaira igát raktak s barommá aljasították. Ó, szegény, ó, szegény ember! Királoyk, herczegek s több ily uralkodók alatt él s nyomorog a szegény ember, s ezen uralkodókat Atyjoknak nevezi. S miért? Vessük fel egyszer a történet könyvét, s mit látunk ezen Atyák jóságárul? Hány zsarnok volt, míg egy Titus, Trajan vagy egy Mátyás uralkodott? Igát rakott a zsarnoki kéz az emberre, s azt mondták ezen uralkodó Atyáink, hogy ezt a törvény parancsolja, s a törvény szent és sérthetetlen. De vajon ki írta ezt a Törvényt, ezen atyaias törvényt ? A természet törvénye sokkal szentebb, sokkal sérthetetlenebb, s mégis ezen népatyák elvették, s helyébe a pokol műhelyéből készült törvényt adtak. A természet szent törvénye azt mondja: azon föld, amelyt az ég betakar, az a nép, az ember tulajdona. E törvényt megsemmisítheti-e a jelen törvény? Nem, s kétszerte nem." A társadalmi egyenlőtlenségek okainak feltárásakor Táncsics így fogalmaz: ,,.. .a természet közös javait közös használatra adá az embereknek." A nép jelenleg két osztályból áll: gazdagokból és szegényekből. E megoszlás ,»őskori visszaélés" következménye, vagyis akkor jött létre, „midőn a tulaj505