AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Magyarok és idegenek a törökelleni felszabadító háború korszakában (1683-1699)

magát és családját, s nemigen értette meg azt: itt ilyen tartalék nincsen; különösen akkor, az 1690-es évek vége felé, amikor a helyzet már a lakosság számára egészen kétségbeejtővé vált, a század néhány utolsó — egész Európában ínséges — esztendejében. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az a periódus, amikor Franciaországban is az intendánsok elkeserítő, lehangoló állapotrajzot adnak a kormányzatnak a falusi lakosság nyomorúságáról; pedig Franciaországot nem járta a török és háborúi is az országterületet alig érintő külső háborúk. Sújtotta a magyar lakosságot a zsoldoskatona mellett a „szegénylegények" organizálatlan rablása is: olyan elem volt ez, mely egyik oldalhoz sem csatlakozott szíve szerint, s a folyó háborúban csak rablási alkalmat látott. Ez, ha hazai elem volt is, nem minősíthető semmiképpen sem valamiféle „szabadságharcos"-nak: közönséges rabló volt. A császári hadsereg katonáinak Magyarországon a török ellenségen kívül a rablók ellen is pacifikáló műveleteket kellett folytatniok. Ismeretes, hogy ezek az utasok mellett a katonákat is megtámadták, megölték, kifosztották, ha számbeli túlerőben érezték magukat. így egy ízben Marsigli grófot is megsebezték, kirabolták, kísérőit megölték. Az itt működő katona tehát azzal a gyanúval él, hogy a rablókat a lakosság, vagy annak egy része támogatja; ez teljesen elrontja a viszonyt. E gyanú nem is volt alaptalan. Éppen ezért a megtorlás nem marad el, és lakosság és a katonák közt fokról fokra élesedik a szembenállás. Ha úgy számítjuk, hogy állandóan kb. 25—30 000 császári katona tartózkodott az országban, kiknek mindegyikére legalább még két főt — családtagot vagy kísérő ellátót: iparost, markotányost — számíthatunk, ez körülbelül 100 000 nagyságrendű, jórészt külföldi jelenlevő népességet jelentett. Ily nagy tömegnek még a puszta ellátása is roppant problémát vet fel egy lecsökkent termelésű országban. Zömük biztonsági okokból a nagyobb és jobban védhető városokba gravitál a seregtől: megtelepedési tendenciájuk még a kormányzat szándékos támogatása nélkül is olyan tényező az elhúzódó háborúban, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Eltérően az agrárjellegű telepítéstől vagy telepedéstől, ez a külföldi katona-iparos réteg urbánus tendenciájú, még ha önellátásra a városok közvetlen környékén folytat is mezőgazdasági tevékenységet. Ez a spontán mozgás sokkal jobban befolyásolta a városok, különösen a felszabadított területeken levő városok népességének alakulását, mint a kormányzat — főként papiroson maradt — benépesítési szándékai. Az tehát, hogy a felszabadított városok nagyrészében milyenné alakult az új lakosság, az két tényező összhatásának volt betudható: mekkora volt az ottmaradt autochton népesség és milyen volt a felszabadító csapatok összetétele. A magyar nyelvű hazai elemek ekkor még nem szorultak ki adminisztratív lépések hatására a németek javára: egyszerűen kisebb számuk a seregben határozta meg kisebb arányukat az új városi népességben is. Talán az egy budai várnegyedet leszámítva, mindenütt ott találjuk őket, bár számarányuk erősen különböző. Ott, ahol volt mit elosztani ingatlanban, ők is részesedtek. Ez az új letelepült friss polgári réteg, ahol teheti, csakhamar megkezdi a küzdelmet a kedvezőbb jogállásért, a szabad királyi városi rang adta előnyökért. 448