AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Magyarok és idegenek a törökelleni felszabadító háború korszakában (1683-1699)

A külföldi országleírások mindvégig „Hungária" név alatt ismertetik az egész, Száváig és Aldunáig terjedő területet, bár megjegyzik, hogy az ország nagy része a török szultán uralma alatt áll. Még szemléletesebben dokumentálják ezt a Magyarországot ábrázoló térképek; akár külön lapként jelennek meg, akár egy atlasz részeként, országleírással együtt vagy anélkül, szinte mindig az ország egészét ábrázolják: csak Erdély különállásának tudata jut el a készítőkhöz. Erdély, a XVI. század vége óta rendszerint külön leírást és külön térképlapot kap, de a leírásban szinte mindig megjegyzik a Magyar Királysághoz való tartozását. Az, hogy az ország egy része hódoltság, csak későn, 1664 körül, nem sokkal a felszabadító háború előtt kerül bele a térképészeti köztudatba. Bizonyosnak látszik, hogy az az információs bázis, amelyre az országleírások és a térképek készítői támaszkodtak, a magyar király álláspontját képviselte, mely egyben a magyar rendek álláspontja is volt. A török hódítás jogszerűségét sem a magyar uralkodó és a rendek nem fogadták el, sem a magyar írni-olvasni tudó tábor, az a réteg, melyet egyfajta közvéleménynek lehet nevezni, s nyomán a külföldi, európai, keresztény közvélemény sem. Az idegenség tudata a törökkel szemben nemcsak a magyarban volt erős: a többi európai ország lakójában is. Ezen a téren szinte nem volt kivétel az európai közvéleményben. Mi volt ennek az egységes attitűdnek az oka ? Az ellenszenv kétoldalú volt. Az egyik ok bizonyosan a török szultánok és nyomukon alattvalóik fennhéjázó magaviselete, értékmérőjüknek az egyetemes európai keresztény normától erősen elütő jellege. Idegen volt a török vallása, az erkölcse, az uralmi módszere, melyhez viszont erősen ragaszkodott. A török értékmércéje: Allah, az Iszlám; a szultán. Allah a törököt uralomra szánta, mert az Iszlám harcosa, a próféta követője és a szultán alattvalója. Az ő nevükben megy hódító harcra. A keresztény számára sem a Krisztust el nem fogadó vallás, sem a török világnézet inhumánus elemei: a dzsihad, a többnejűség, a rabtartás módszerei, az állandó háborúkészség, és a rájasorsba taszítás nem voltak elviselhetőek; az pedig, hogy a töröknek a megfélemlítés az egyik, és igen hatásos eszköze volt, a legerősebb ellenállást váltotta ki. A megfélemlítéssel szemben a szembeszegülés az egyetlen lehetséges emberi attitűd, mely lehet aktív vagy passzív. A Balkánon ez passzív formában nyilvánult meg; Magyarországon ellenben aktív alakban. A Balkánon a török katonai uralom meg tudott gyökeresedni: a magyar Archiregnum ellenben, ereje tudatában kezdettől szembeszegült a törökkel szemben katonai téren is. A török tehát, elveinek megfelelően a megfélemlítés eszközéhez nyúlt: a nikápolyi fogolymészárlás hosszú időre nemcsak a török legyőzhetetlenségének hitét alapozta meg Nyugaton, de megnehezítette keresztény segédhadak szerzését is a magyar királyoknak. Csak 1456 hozott változást. Mikor a XVI. század közepén főleg német, olasz, spanyol segélyhadak jelennek meg, a török a budai (1541) és a temesvári (1550) fogolymészárlásokkal ismét olyan pszichológiai helyzetet teremt, amivel lelohasztja Európa-szerte a Magyarországnak nyújtandó segítséghez a kedvet. A törökellenes hangulat Magyarország mellett főként a Német-Római Birodalomban, a partvidékein mohamedán kalózok által fenyegetett Spanyolországban és az Egyházi Államban volt erős. Leg442