AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Magyarok és idegenek a törökelleni felszabadító háború korszakában (1683-1699)

urakon keresztül, a privilégium nélküli országlakosokra, a többi „regnicola"ra is kiterjed. E közösség egyfelől a rendi, másfelől a területi-lakóhelyi egységeken keresztül hat. Egyének és családok valamelyik társadalmi réteg tagjai, mely beleintegrálódik a privilegizált vagy nem privilegizált országlakosok közé. Természetes, hogy ez a közösségtudat a nemeseknél, mint a politikai jogokban az uralkodóval osztozóknál a legerősebb. A nemesség pedig megyei szervezetben él, a polgárság viszont a szabad királyi városok szervezetében. Ami tömörít, az elsősorban a privilégium: és a rendi privilégiumok még a Habsburg-uralom következtében az országba került, de itt honfiúsított családokra és személyekre is hatással vannak, és bizonyos vonzóerőt gyakorolnak, még azokra is, akik egyelőre még azon kívül vannak, de útban a kiváltságos helyzet felé. A nyelv, mint a gondolatok közlésének puszta eszköze, egyelőre csupán alárendelt szerepet játszik. Néha ugyan helyi ellentétek forrása, kivált a városokban, ahol több különböző nyelvű és jogállású elem él egymás mellett, de általában, országos viszonylatban a szerepe még nem döntő. Az igazi identitás-közösség a Hungarusoké, akik megyei vagy városi keretben élnek, akár magyar, német vagy szláv nyelven beszélnek, mert ez az anyanyelvük vagy pedig a leggyakrabban használt nyelvük a ténylegesen, legtöbb régiójában poliglott országban. A nyelvi különbözőség azért sem éles, mert egyik nyelv sem lép fel a kizárólagosság igényével: kapcsolónak ott van a latin, a több különböző elem által lakott vidékeken pedig az ottaniak erőltetés nélkül is, kommunikációs igényéből, megtanuljak valamennyire egymás nyelvét. A társadalom többi rétege, erősebben vagy kevésbé erősen, a nemességhez igazodik. A nemességen belül a magyar anyanyelvű hazabeliek vannak a legtöbben, s így bizonyosfokig, az identitás-közösségnek a magyar nemességen belül a magyar nyelvű elem a hordozója, bár nem kizárólagosan. Ez a réteg a hangadó, mert a magyar nyelvű nemesek, közhangulatformáló képességükkel ott vannak mindenütt az országterületen, míg a németek és a szlávok regionális elterjedtséggel, vagy éppen elszórva találhatók csupán, s így külön akaratot alig, vagy egyáltalán nem képviselnek. Bizonyos, hogy a nemességen belül a magyar nyelvű elem, többnyire mint legrégebbi és legtekintélyesebb országlakos, erős többségben volt, és ő a magyar hagyománytudat hordozója is legfőképpen. Ezért azt a képletet, amit e korban „magyarénak nevezünk, elsősorban velük lehet azonosítani, bár szigorúan vett nyelvi meghatározás nélkül. Hozzájuk kapcsolódik, a jobbágyi jogviszonyon át, a kiváltságnélküli országlakos, és mint ahogy a szegényebb nemes a főnemeshez a familiáris viszony révén csatlakozik, úgy csatlakozik a kisebb nemeshez is, jogi szorításban ugyan, de a veszélyeztetett országban a közös érdek szálán is, a jobbágyi família, átvéve sokszor urának nyelvét, vagy legalábbis megértve azt. így áll össze az országlakosokból egy szerves egység, melyet, különösen a közös veszélytudat, sorsközösséggé is kovácsol. Ebben a szellemi levegőben alkot egyfajta egységet vallási és nyelvi, rendi és területi különbségek ellenére is a kor magyarsága. 429