AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Magyarok és idegenek a törökelleni felszabadító háború korszakában (1683-1699)

lítve a kérdéshez, a hiteles, eredeti kép eltorzul. Pedig történetírásunk a XIX. századi, a népnemzeti felfogás hatása alatt létrejött kategóriákat ma is hajlamos kizárólagos helyessógűnek elfogadni. Ám az utólagos szempontok visszavetítése a múltba ahisztorikus, és az ilyenfajta szellemi őskeresés nem mutatja meg a tényleges képet. Hitelesebb és valósabb kép akkor nyerhető, ha a kérdés az adott kor szellemi kapcsolatrendszerében kerül vizsgálat alá. Az egykorú kapcsolatrendszer háromsíkú függésláncolatot ismer: Isten — uralkodó — közvetlen közösség. Részletesebben kifejtve: vallás és egyház — a király — a hűbérúr és a települési, családi közösség. A közös származás hite, vagy a nyelv, az anyanyelv kevéssé konkrét, sőt alárendelt jelentőségű az első hárommal szemben. A közös származás hite — vagy a tartós együttélés felfogása — ekkor még csak kialakulóban van, illetve ennek tudatosodása az egyes társadalmi rétegeknél nagyon eltérő fokú. Ami viszint a nyelvet, mint nemzeti tényezőt illeti, ez kevésbé jön számításba. A XIX—XX. századi nyelvnemzetek felfogása felől nézve meglepő, hogy milyen könnyen változtatják használati nyelvüket az egyes emberek, és Magyarországon kiváltképpen, multilinguis állapotról beszélhetünk, mert a nyelv elsősorban megértési eszköz és csak igen kevéssé etnikai kretérium. Bizonyos, hogy éppen a vizsgált korszak nagyon hozzájárul az etnikai különbségek széles körű felismeréséhez. Etnikum és identitástudat kialakulásában Európa-szerte különböző tényezők hatnak: szinte minden országban más az identitástudat fő összekapcsoló tényezője. A monarchiák szuverenitásra törekvése; a közös örökség megőrzése és egy közös történeti jog; a nyelv és szokások közössége, a patriotizmus; egyes embertani jellegzetességek rokon- vagy ellenérzése; gazdasági tényezők érdekközösségi tömörítőereje ; legfőképpen azonban a közös vallás és a közös uralkodó azok a tényezők, melyek az identitástudatot alakítják és segítik az etnikai kritériumok stabilizálódását. Ebben az összefüggés- és analógiasorozatban kell tehát megvizsgálni a XVII. század végének magyar azonosságtudatát és az országban élő idegenek szerepót. A török korszak kezdetére a magyar identitástudat meglehetősen kialakult képet mutat. Ennek fázisai: Anonymus, Kézai és Thuróczy János: A magyarok krónikája című munkái. Az utolsó már nyomtatásban a 15. század végén, terjeszti az olvasó magyarok között a hun-szkitha = magyar nemzetfogalmat, mely egyben a magyar nyelv ősiségét is jelenti. De ez a nemzetfogalom természetesen rendi jellegű és a származás fogalmával is erősen kapcsolódik. Honfoglaló = magyar=nemes. így szól ez a képlet. Ennek az ethnoszfogalomnak, népfogalomnak három ismertető jele: keresztény, a magyar király alattvalója és egyfajta egymásközti — elsősorban nemesi — közösséget alkot. Ennek a családok és a megyék a szerkezeti kerete. Hogy ez az ethnoszfogalom, mégsem tud egészen egyértelmű lenni, az már Oláh Miklós Hungaria-j&bol kiderül, mely 1536-ban készült el. Oláh, ki maga is valószínűleg román eredetű volt, Magyarország lakosai sorában „diversae nationes"-ról beszél. Megkülönböztet magyarokat ( = Hungari), németeket (=Alemanni), cseheket ( = Bohemi), szlovákokat vagy szlavono424