AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fülep Katalin: A feketehalmi oklevél. Diplomatikai és forrástani vizsgálat

Az 1595-ös „általános adománylevél és az ismertetett »eredetű diploma problematikája Az 1595-ös diplomával kapcsolatban a következő probléma merült fel a szakirodalomban: a kutatók — Baranyai szövegére támaszkodva — mindeddig egy közös, minden széket érintő szabadságlevelet kerestek. Ennek létét látszik megerősíteni a magyar nyelvű változat is; míg az itt közölt másolat Márosszéknek szól. Kérdés, volt-e egyáltalán ilyen általános adománylevél, vagy ugyanúgy járt el Zsigmond ekkor is, mint korábban, 1590— 91-ben, vagy mint később 1601 december 31-én, amikor azonos szövegezéssel külön oklevelekben adta meg a szabadságot a székely székeknek. A fejedelem — előzőekben ismertetett — 1590—1601 közötti politikája egyrészt azt mutatja, hogy a katonai szükségszerűség már az 1590-es évek elejétől arra kényszerítette: ne csak az egyének, hanem egy-egy nagyobb közösség számára biztosítsa a fölemelkedést, s ezt az elképzelését — bár nem mindig következetesen —, a rendi önzéssel szemben is megpróbálta érvényesíteni ;

200 másrészt éppen az általa kiadott azonos tartalmú és szövegezésű oklevelek azt az óvatos következtetést engedik meg számunkra, hogy: 1. 1595-ben is minden szék egyező szövegezéssel külön szabadságlevelet kapott, 2. nem szükséges tehát egy általános, minden széket együtt említő oklevelet keresnünk, 3. ha mégis volt ilyen — Zsigmond említett oklevéladó gyakorlatát figyelembe véve — a marosszéki privilégium szövegét azonosnak tekinthetjük a közös diplomáéval. IV. A SZÉKELY KIVÁLTSÁG SORSA A HAVASALFÖLDI HADJÁRAT UTÁN A törvénytudó bizottság állásfoglalása Kötetünk háttáblája — mint arra utaltunk — a feketehalmi oklevél másolatán kívül egy érdekes jogi följegyzést is őriz, amely az adománylevól tartalmával szorosan összefügg. Térjünk ezért vissza az 1595-ös év további eseményeihez. A győzelmes havasalföldi hadjáratból november elején hazatérő közszékelyek úgy érezték, hogy teljesítették az eléjük szabott feltételeket, s most ők is élhetnek jogaikkal. Volt uraik azonban mindent megtettek, hogy a fejedelmet kéréssel, szemrehányással, a jogellenesség hangoztatásával rávegyék a szabadságlevél érvénytelenítésére. Már „Brassóban a nemesség azt kérte az uralkodótól, hogy miután Isten kegyelméből a török háborút óhaja szerint véghez vitte, a székelyek adassanak vissza előző uraiknak."

201 200. Hogy személyes meggyőződéséről 1595 után sem mondott le, nemcsak az 1601-es oklevelek mutatják, hanem az 1598-as Székely Mózes-féle eset is. Vö. 164. jegyzet és EOE V. köt. 222. 1. 7. pont. 201. Baranyai, 1982. i. m. 287.1.; Script, rerum Trans. Somogyi A. i. m. 167.1. 288