AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: A Szentlélekről elnevezett ispotályrend búcsúlevele Esztergomban

szerkesztőségének nyilvántartásaiban. Németoszágban kifejtett későbbi tevékenységéről azonban viszonylag több adat áll rendelkezésre.

20 1515. május 15-én Tripontinus ugyancsak nyomtatott űrlap kitöltésével igazolta Münchenben a Szentlélek-társulatba történt belépést annak minden lelki kedvezményével. Két héttel később Freisingben biztostársával, Phoebus Brigetus-szal közösen vették fel a nevezett testvérületbe Tegernsee 44 szerzetesét tíz forint lefizetése ellenében. Az a szinte korlátlan bőkezűség, amellyel Tripontinus a Szentlélek-társulat javára végzett gyűjtése során a búcsúkat osztogatta, a bajorországi bencés kolostor szerzeteseiben is kétségeket ébresztett. A legkülönbözőbb kérdésekkel ostromolták ezért az Itáliából érkezett búcsúbiztost.

21 Ő azután igyekezett „nagyvonalúan" minden aggályoskodást eloszlatni, amelynek során elképesztő rabulisztikával élt. Ennek illusztrálására szolgáljon itt csupán az az „érve", amellyel megválaszolta azt a kérdést, hogy mért nyerhető el a kedvezményezettek számára egészségesen kétszer is a teljes búcsú? Tripontinus szerint azért, mert ezt a privilégiumot két pápa (V Urbán és IV. Sixtus) is adományozta a Szentlélek-társulatnak. Ez persze nem igaz, hiszen a későbbi pápa csupán megerősítette, de nem kettőzte meg az elődje által adott kiváltságokat. A halál óráján adható és teljesbúcsúval járó feloldozás kedvezményét is igen „széleskörűen" értelmezte a római küldött: ez szerinte minden alkalommal igénybe vehető, ahányszor csak a kedvezményezett életveszedelemben forog. Még kishitűséggel is korholta a búcsúbiztos a tegernseei szerzeteseket, mondván: „Miért vagytok olyan aggályoskodók? Ha valamit Isten megbocsát, miért legyenek az ő sáfárai fukarok?"

22 1515. november 20-án Tripontinus engedélyt kapott, hogy a gyűjtést a bambergi egyházmegye területére is kiterjessze. A következő év januárjában Hof városában megbízottja, Johannes de Roma e hónap 27-én olyan igazolást állított, ki, amelyben az adományt adó polgár elhunyt szülei számára biztosított teljes búcsút. Ez a kedvezmény — még a búcsúosztásnak ekkorra már amúgy is szertelenül elharapózódott szokása idején is — minőségi változást jelentett a korábbi gyakorlathoz képest. Az elhunytak számára adható teljes búcsú teológiailag problematikus engedélyezésénél a búcsúbiztosok — élükön éppen az Alessandro Neroni nagymester vezette (1514—1526) Szentlólekrend megbízottai — V. Miklós egy bullájára hivatkoztak. A mai történelmi kritika fényében egyértelmű, hogy ilyen bulla nem létezik, és azt éppen 1516-ban koholták.

23 Tripontinus kétes értékű dicsősége, hogy ő volt az elsők egyike, aki ezt a hamisítást megkísérelte a gyakorlatba átültetni, ill. abból hasznot húzni igyekezett. Ez a magatartása jól mutatja, hogy meglehetősen felelőtlenül próbált Tripontinus és vele egyedejűleg számos más búcsúbiztos is a hivők részére minél könnyebben elnyerhető és minél nagyobb túlvilági előnyt ígérni. Gyűjtésüket — feltehetően — nem saját gazdagodásukra fordították, hanem a rászorultaknak akartak egyre több szolgálatot tenni. Talán ennek 20. Paulus, Nikolaus: Geschichte des Ahlasses im Mittelalter. III. köt. Paderborn 1923. 244-246. 21. Paulus i. m. 245-246. 22. Paulus i. m. 246-247. 23. Paulus i. m. 244. 213