AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: A Szentlélekről elnevezett ispotályrend búcsúlevele Esztergomban

során az a meggyőződés vezethette őket, hogy a nemes cél szentesíti a nem helyes eszközöket is. Túlbuzgóságuk azonban nem egyedül saját rendjüket, de az égés? egyházat is komoly veszélybe sodorta. Az ellenhatás azonnal jelentkezett is. Mikor Tripontinus 1516 nagyböjtjének kezdetén, vagyis még február első felében Nürnbergbe érkezett, ott számos, teológiailag jól képzett emberben megalapozott kétség támadt az elhunytak javára adható teljes búcsúval kapcsolatban. A városi tanács tehát megvizsgáltatta Nürnberg vezető lelkészével a búcsúbiztos iratait, ő azokban számos ellentmondást talált, nem is említve a tényleges gyakorlatnak ezektől történő eltéréseit. Ezért azután a tanács, „hogy a lakosságot homályos látszattal rá ne szedjék" a gyűjtést nem engedélyezte. Tripontinusnak ugyan megtérítették az előkészítéssel kapcsolatos költségeit (tíz forint), de végül is dolgavégezetlenül kellett Nürnbergből távoznia.

24 Jól példázza ez az eset egyfelől a búcsúterjesztéssel kapcsolatos visszaéléseket, másfelől az emberek széles körében ezzel szemben kiváltott ellenérzéseket. Mindez tipikusnak mondható Németországban az 1516. esztendőben. Ekkor a nürnbergi tanács még csak ilyen módon igyekezett — akár bizonyos összeg lefizetése árán is — megszabadulni a „nagyvonalú" búcsúbiztostól, míg a következő évben a wittembergi ágostonos szerzetes, Martin Luther már határozottan lépett fel az ő ,,Tripontinus"-a, a Szent Péter bazilika építéséhez gyűjtést végző, dominikánus Johann Tetzel-lel szemben, hirdetve, hogy az egyház megreformálásának ügye immár valóban elengedhetetlenné, sőt elodázhatatlanná vált. Visszatérve az Esztergomban őrzött űrlapra (papírméret 235 X 338 mm, a szedéstüköré 130X222 mm), az — ahogy ez általában ebben az időben szokásos — nem tünteti fel a nyomdai eredetét. De tipográfiai kiállítása olyan felszerelésről tanúskodik, amely egyértelműen Velencére mutat. Ezen belül a szövegtípus megnyugtatóan azonosítható Johann Hamann velencei műhelyének 7. számú sorozatával.

25 Azonban az ebben a nyomdában használt, kiemelő betűk (lombardok) — bár stílusukban azonosak — eltérnek az Esztergomban őrzött oklevélben láthatóktól. Hamann velencei officinájában állították elő egyébként Georg Ruem budai könyvkereskedő költségén 1493. február 1-én az esztergomi misekönyv egyik kiadását.

26 Jóllehet ebben Hamann azonos méretű lombard-sorozatából százszámra látható kezdőbetű, az űrlapon levő S, N és M megnyugtató módon mégsem azonosítható egyikkel sem. Nyomdászmeghatározás ezért csak némi fenntartással adható, de jobb megoldást a Gesamtkatalog der Wiegendrucke berlini szerkesztősége sem tudott ajánlani. Hamann magyarországi kapcsolata — a már említett misekönyvön kívül — más kiadványával is alátámasztható.

27 Az űrlapot kézírással a helységnév feltüntetése nélkül 1492. március 21-én „nobis in Christo Nicolaus Zachs(?) cum coniuge sua Barbara" részére állították ki. Miután Ipolyi oklevélgyűjteményének darabjai szinte 24. Paulus i. m. 245 — 246. 25. Veröffentlichungen der Gesellschaft für Typenkunde des XV. Jahrhunderts. 2431. tábla. 26. Missale Strigoniense. Hain 11 432 = CIH 2315. 27. Legendáé sanctorum regni Hungáriáé, amelvet Johann Paep, budai könyvkereskedő költségére 1498. január 13-án fejezett be: Hain 9998 = CIH 2045. 214