AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: A Szentlélekről elnevezett ispotályrend búcsúlevele Esztergomban

ispotályosrend érdekét szolgálta. A magyarországi terjesztéshez az űrlapokat a bécsi Winterburger-műhelyben nyomtatták 1505-ben. Ebből maradt e

gy példány az Ipolyi-gyűjteményben a 113. sorszám alatt. Ez kitöltetlen, amelynek alsó öt sora pedig csaknem teljes egészében leszakadt. Mint nyomtatványt már más, teljes példányból ismertettem.

4 Az esztergomi különgyűjtemény másik, 104. jelzetű oklevele is nyomtatvány, amely a Szentlélekről nevezett ispotályosrend részére szolgált. A középkori egyház egyik legelterjedtebb rendje volt ez, amely a szegények gondozásával foglalkozott. Az 1175 táján a francia Guido de Montpellier által szülővárosában alapított laikus társulat akkor kapott nagyobb jelentőséget, amikor 1204. június 19-én az angolszászok korábbi zarándokházát, a S. Maria in Sassia-t a római Borgo-ban — nem messze a Szt. Péter bazilikától — ispotály

5 céljaira III. Ince pápától megkapták, egyidejűleg a rászorultak gondozásának előmozdítására az intézmény jótevői részére bizonyos búcsúkat is engedélyezett. A 13. században a társulat az ágostonosjohannita regula alapján szerzetesrenddé szerveződött.

6 A középkori emberek gondolkodásmódjában központi helyet foglalt el a túlvilági jövőjéről történő minél messzebbmenő gondoskodás, így tehát minden olyan alkalmat megragadtak, amelyről feltételezték, ill. hitték, hogy az üdvözülésüket elősegítheti. Ennek tudható be — többek között — az ereklyék mai szemmel nézve elképesztő tisztelete, a kegyhelyek felkeresése stb. Céljaik eléréséhez nem sajnáltak sem költséget, sem fáradtságot. Idővel azután a zarándoklásra szánt pénznek nemes és közhasznú célokra történő adományozásával is megszerezni remélték azokat a kegyelmeket, amelyeket túlvilági boldogságuk biztosításához szükségesnek ítéltek. Ennek tudható be, hogy a pápai búcsúengedély, amelyet a Szentlélek-rend római háza kapott, egyben rendkívül hatékony anyagi támogatást is jelentett a rászorultak ottani gondozása számára. Az avignoni évtizedeket követően visszatelepült pápák felismerték a Szentlélekről nevezett ispotály fontos szociális szerepét Róma lakói számára, ezért következesen támogatták a rendet. Ennek egyik különösen hatékonynak bizonyult formája volt IV. Jenő 1446. március 25-én kelt bullája a rendnek mintegy társadalmi hátterül szolgáló laikus testvérület, confraternitas tagjai számára, amely szerint a halál órájában ezek a minden túlvilági szenvedéstől mentesítő teljes búcsút nyerhettek, továbbá életükben egy alkalommal feloldozást kérhettek a gyónás keretében még a pápai jogkörbe tartozó, igen súlyos bűnök alól is. A teljes búcsú, vagyis az ideig tartó büntetéstől való szabadulás érdekében sokan vállalták, hogy elzarándo4. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1961—1962. 227. 6. Ispotály alatt az a középkori intézmény értendő, amely — eltekintve a leprásokat tömörítő és helyenként ugyanazon intézmény keretében működő leprosoriumtól — a munkaképtelen szegényeket gondozta. így feladatköre leginkább a mai szociális otthonokéhoz hasonlítható. Jóllehet az ilyen gondozásra szorult embereknek nyilván jelentős része beteg is volt, az ispotály nem tekinthető kifejezetten egészségügyi intézménynek, kórháznak, mert ott nem tevékenykedett rendszeresen sem orvos, sem felcser. (Somogy Zoltán: A középkori Magyarország szegényügye. Bp. 1941.4-6.) 6. Dizionario degli istituti de perfezione. VT. Borna 1980. 994—1014. has. 208