AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Kastaly Beatrix: Új kutatási eredmények a könyvtári restaurálás területén

nélkül tartalmazták, így a rostanyag semleges vagy az előkészítéshez használt oltott mész, ill. más lúgos anyagok révén enyhén lúgos kémhatású volt. A növekvő papírszükséglet új nyersanyagok — elsősorban a fa — felhasználásához vezetett, amelyben a cellulóz kísérőanyagokkal együtt van jelen. A fából mechanikailag aprított, de kémiailag nem kezelt facsiszolat és — a kísérőanyagok kémiai eltávolítása után — cellulóz készül papírgyártási célokra, a múlt század közepe óta. A kísérőanyagok közül a papír tartóssága szempontjából legfontosabb a 20—30% lignin (savas jellegű szerves vegyületek csoportja), amely fény, levegő és hő hatására savas kémhatású anyagokra bomlik. így a facsiszolatot tartalmazó papírok (újságpapírok nagy, sok könyvnyomópapír kisebb-nagyobb arányban) már gyártás után, az alapanyag miatt is, enyhén savasak, az idők folyamán pedig egyre savasabbá válva, a mechanikailag is gyenge papírok rohamosan továbbgyengülnek a savak hatására. A fából kémiailag feltárt cellulóz semleges vagy enyhén savas kémhatású, és nem marad vissza olyan só benne, ami a papírt később érő savas hatásokkal (pl. levegőszennyezés) szemben semlegesítőleg hatna (a rongy-nyersanyag meszes feltárásánál ilyen volt a mészmaradványokból levegőn keletkező kalcium-karbonát vagy mészkő). A fa-cellulóz rostjai — az erőteljesebb kémiai behatás miatt — rövidebbek mint a rongyból nyert cellulózé, de még elég hosszúak ahhoz, hogy összekuszálódva, erős lapot képezzenek. Az alapanyagok mellett a segédanyagoknak is lényeges szerepük van a papír minősége és tartóssága szempontjából. Enyvezőanyagként Európában a 19. század elejéig állati enyvet és zselatint használtak, a kész papírt mártva a meleg enyv-oldatba. A 16. század folyamán az enyvet timsóval együtt kezdték alkalmazni, a timsó fertőtlenítő, sűrűségfenntartó és az enyvet a cellulózrostokra kicsapó tulajdonságai miatt. A timsó megjelenésével a papírok kémhatása savasabbá vált, mivel oldata erősen savanyú kémhatású; a jelenség a 17. század második felétől észlelhető erőteljesen. A 19. század első feletői az állati enyv helyett gyantát használnak, amit a timsóhoz hasonló, savas anyaggal csapnak ki a rostokra (még a lap elkészítése előtt). Az enyvezés anyagainak változása tehát szintén a papír savasodása irányába hatott; ma is ugyanezt az eljárást alkalmazzák a legtöbb papírnál. A töltőanyagok használata viszonylag későn, csak a 18. század elején jelent meg, a rostok közötti hézagok kitöltésére, a papírnak simaságot, egyenletességet és átlátszatlanságot adva. A töltőanyagok általában semlegesek (pl. kaolin), de lehetnek enyhén lúgos kémhatásúak is (pl. a kalcium-karbonát vagy mészkő, ill. kréta). Bár a 14—17. században töltőanyagként nem használtak még krétát, az említett rongykezelésnél alkalmazott oltott mész maradványaiból és a gyártáshoz használt kemény vizekből kerülhetett a kész papírba is kalcium-karbonát, ami a régi papírok enyhe lúgosságát vagy semleges kémhatását — és ezen keresztül jó állapotát — fenntartotta a mai napig. Mivel a mésznek ezt a kedvező, „tartósító" hatását a 17—18. században nem ismerték, könnyen lemondtak használatáról, amikor a mechanikus fellazító berendezés (az ún. hollandi) feltalálása után nem volt már szükség a meszes erjesztésre. Véletlen szerencsétlen egybeesés, hogy kb. ugyanakkor, amikor felhagytak a mész használatával, 187