AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Ambrus Zoltán az író és a könyvgyűjtő
színű sorozatban kerültek forgalomba. E kötetek némelyike ma is felfelbukkan valamelyik antikváriumban, bár inkább a későbbi utánnyomásokkal és kiadásokkal lehet találkozni. Ez az az időszak is, amikor Ambrus könyvtára nagyon megnövekszik. A klasszikusok mellett, amelyek számára állandó munkaeszközök is, a kortárs irodalom is egyre jobban bevonul bibliotékájába, nem kis részben tiszteletpéldányok formájában. Emellett nagyon jelentős a folyóiratállománya, mely szintén dokumentációs célt szolgál. Könyvtárához lehet számítani saját cikkeinek kivágatgyűjteményót is — megőrizte írásait, az összes művek kiadása is részben így vált lehetővé — de eltett általa jelentősnek tartott idegen írásműveket is, többnyire széljegyzetezve. Ez mind dokumentatív szempontból történt. Hogy éppen ezért tágas dolgozószoba nélkül nem tudott meglenni, egészen természetes. De nemcsak hatalmas munkairam jellemezte. A fárasztó munkában felüdülést gödöllői tartózkodásai jelentettek a számára. Édesanyja 1897-ben a kastély mögötti csendes Lovarda utcában egy kis házat vett, és itt lakott rendszerint kora tapasztól késő őszig, de néha télen át is. A ház száma akkoriban Lovarda utca 2. volt; a második világháború után a 6. számot nyerte. Ide jött az író is pihenni, édesanyjával elbeszélgetni — és dolgozni is. A hosszú kert végében, közel a csendes utcához, deszkából ácsolt faasztalon dolgozott, itt írt novellát, tárcát, színibírálatot. A nyári hónapokban sokszor beutazik pár órára Pestre, aztán megint kijön ide, édesanyjához és kisleányához, akit a szerető nagyanya nevel. Közben utazgat Olaszországban, Ausztriában, Németországban is. Megélhetési viszonyai jók, a közönség tiszteli, megbecsülésben van része. De mindezért sokat, nagyon sokat dolgozik és ez idő előtt megviseli egészségét. Sok időt vesz igénybe a könyvkiadásban való közreműködése is. Ilyen például a Klasszikus Regénytár szerkesztése, amit egyideig egyedül, majd Voinovich Géza társaságában lát el, akit ő vezetett be az irodalmi életbe. Irodalmi munkásságában, kivált novelláiban, a századforduló körüli években hangsúlyváltozás észlelhető. Egyfajta csalódottság, pesszimizmus erősödése jellemzi munkáit. A művészproblémák mellett a „sokaság", az átlagember sorskérdései egyre erősebben foglalkoztatják. Leplezetlenül kizsákmányoltnak érzi magát és nem is alaptalanul. Az irodalom üzletté lett és ő nem tartozik azok közé, akik mások munkájából meg tudnak gazdagodni. Egyre erősebben érzi a szabad pálya hátrányait is. 1902-ben Solus eris címmel jelenik meg egy újabb, nem nagy terjedelmű regénye, mely valósággal támadás a konok, alkalmazkodásképtelen társadalmi konzervativizmus ellen, mely különösen a szellemi emberek életét keseríti meg. Regényének hőse, Asztalos Gyula, fiatal, de nagyon tehetséges, népi eredetű festőművész. Mestere ajánlására kerül a jablonkai kastélyba, ahol az utolsó magyar oligarcha, Szepessy Kristóf báró él a családjával. Ez a főnemesi allűrökben gondolkodó dúsgazdag és fanatikus úr, aki a tulajdon gyermekeit is tönkretette rangszerűségi rögeszméjével, előbb elhalt menye, majd az attól maradt árva kis unokája képét festeti meg Asztalossal. A művész beleszeret a kis Kata grófnőbe, aki egyébként maga is rangon aluli 34 * 531
