AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Késettség, újítás, periodizáció a kelet-közép-európai romantikában

az is tény, hogy a mind erőteljesebben teret követelő pozitivista filozófia, majd az ezt részben megelőző, részben követő realisztikus, sőt, naturalisztikus (pl. a zolai kísérleti regény főbb gondolatait visszhangzó) áramlatok csak szűkebb korlátok közé tudják szorítani a romantikus törekvéseket, de teljesen felváltani többnyire képtelenek. A kutatás joggal mutatott rá arra, hogy mit köszönhet például Gárdonyi Géza, Alois Jirásek vagy Henryk Sienkiewicz történelmi regényírása a hazai és a nemzetközi romantikus hagyománynak.

38 Nyilvánvaló, hogy íróink hasznosítják mindazokat a tapasztalatokat, módszereket, amelyeket a XIX. század regényirodalma felhalmozott. De mind témaválasztásuk, mind pedig a jellemábrázolás módja, és nem utolsósorban a regényből kicsendülő ,,ideologikum" a romantikusnemzeti irány követőiként láttatja őket. S itt nem pusztán arról van szó, hogy a romantika által megteremtett—népszerűsített műfaj vagy pedig annak néhány „formai" eleme illeszkedik bele egy másféle kontextusba. Bár ez utóbbira bőven akad példa. Ilyen a metrical romance és a verses regény továbbélése a XIX. század második felében (a byroni „indíttatás"hoz sok esetben Puskin Anyeginjének ösztönzése járul).

39 A továbbélő verses epika az iróniát, olykor a versformát, a közbevetett mondatok humort keltő hatását kölcsönzi Byrontól, netán Puskintól, hogy aztán egy nem-romantikus, olykor a dezillúziót kifejező mű kontextusába helyezze. A történelmi regény följebb említett képviselőinél éppen fordított a helyzet: romantikus kontextusba kerülnek nem-romantikus mozzanatok, részletek. Az írói magatartás a romantikus alkotóéra vall, még akkor is, ha nem jellemző is rá az első írótípus vallotta—meghonosította attitűd. Az írók regényeikbe illesztett zsánerképekkel, az aprólékos, forrástanulmányokról árulkodó leírásokkal, a lélektani ábrázolás némely „fogásával" a történelmi hitelesség illúziójával — kis túlzással élve — a „realizmus" látszatát keltik. A kelet-közép-európai irodalmak romantikus periódusát az 1810-es esztendők végétől számítjuk, az 1820-as évek végén, az 1830-as esztendők elején kisebb cezúra következik, tehát akkor, amikor a drámai költemények megjelennek az egyes nemzeti irodalmakban (nevezetesen: a lengyelben és a magyarban). Az 1840-es években újabb fordulatot regisztrálhatunk, a népies törekvések fölerősödését tartjuk annak; hogy az 1850-es években már csak néhány területen, más áramlatoktól érintetten, más irányzatok mellett éljen tovább, egyes irodalmakban szinte századunkig. Ez a viszonylag hosszú, de messze nem egynemű periódus a progressive Universal,38. László Sziklay: Le román historique au toumant du siede. Sienkiewicz, Jirásek, Gárdonyi. In: Studio,Slavica 15 (1968) 371 — 384.; I. A. Bernstejn: Szugybüromána v szlavjanszkih literaturah na rubezse XIX i XX vekov. In: Szlavjanszkie literaturü. VII. Mezsdunarodnüj szjezd szlavisztov. Dokladü szovetszkoj delegacii. Moszkva 1973. 479 — 498. A szerző idézi Jiráseket: „Nekünk különösképpen fontos emlékeznünk nemzeti múltunkra. Erőt ad nekünk, cselekvésre késztet bennünket." A kijelentés 1892-ből való. 39. István Sőtér: Evgenij Onegin i vengerszkij román. In: Acta Litteraria 9 (1965) 349 — 359.; Nikolaj Ivanovics Kravcov: Roman A. Sz. Puskina „Evgenij Onegin" v szlavjanszkij literaturah. In: Problemü szravnitelnoogo izucsenija literatur. Moszkva 1973. 196-259. w •*• ^