AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Késettség, újítás, periodizáció a kelet-közép-európai romantikában

eposz funkcióját vállaló verses epikából az eposztól eltérő jellegű verse3 epika lett. A másik ennek az eposztól eltérő jellegű verses epikának továbbalakulását követte nyomon. Ti. ez az amúgy is lírai elemekkel átitatott epikus mű fokozatosan töltődött föl drámai elemekkel, a permanens mutációnak jó példáját reprezentálva. Pontosabban szólva: a nemzeti eposz h« sszú várakozás után sem valósult meg annak tisztán vergiliuszi formájáI i n. A tassoi—byroni kihívás eleve módosította az írói törekvéseket. Mindamellett maradt az igény és az olvasói elvárás a verses elbeszélésekkel szemben. Az epikus elem azonban fokozatosan szorul háttérbe a lírai, illetve a drámai elemmel szemben, és majdnem egy időben keletkeznek a metrical romance kelet-közép-európai megfelelői, valamint a drámai költemények. Ezek első hírnökeiként Mickiewicz több részletben szerzett Dziady ja,, Vörösmarty: Csongor és Tündéje és Krasinski Nieboska komédiája, jelent meg. Az újtípusú verses epika több vonatkozásban köthető Byronhoz, a drámai költemény előképe Goethe Faust ja, amelynek csak részben olvasói, inkább (a Faust II. részének) kortársai az általunk emlegetett szerzők. Már a kelet-közép-európai verses epika is — tipológiailag, a filozófiaimorális tartalmat tekintve, valamint az újfajta hangzásra törekvés szempontjából — egybevethető Alfred de Vigny és Shelley hasonló műfajú költeményeivel, de jórészt ugyanígy egybevethető ez angol és francia példával a kelet-közép-európai drámai költemények világa is. Ám ez az egybevetés inkább a romantika különböző változatai szembesítésének szférájában történhetik meg. S főként műfaji, illetve hangvételi jellegzetességek hasonlóságára lehetünk figyelmesek, és a költészettel kapcsolatos magatartás bizonyos analóg vonásaira. Ezeken belül elsősorban a költőnek mint törvényhozónak (és általában a törvényhozónak, a kiválasztottnak), mint prófétának, de legalább is a költészetet küldetésként felfogó hitnek domináns szerepére a költői magatartásban. Más kérdés, hogy A. de Vigny és Krasinski más perspektívából jeleníti meg a vezetésre kiszemelt férfi tragédiára ítéltségét. Igen jellemző, hogy Vigny Mo'ise (1820) c. költeménye végzetes magányra kárhoztatott hőse szerzőjének kétségeit és reménytelenségbe fúló végtelen szomorúságát példázza. A kiválasztott egyben el kell, hogy tépje magát minden köteléktől, ezért sosem adatik meg néki a boldogság. A bibliai történet a címszereplő jelképivé emelését is biztosítja. Krasinski drámai költeményének

33 utalásai között ott leljük az elbukott lengyel forradalom mozzanatait, a megosztott lengyel társadalom ellentmondásait. A kiválasztottság, a ,,nép" és a költő (vagy a kiválasztott) viszonya problémakörének jórészt egymástól eltérő felfogását dokumentálhattuk följebb. Másféle világtörténelmi—nemzeti történelmi perspektívába állítja a francia, illetve a lengyel költő az egyéni-költői és a nemzeti sorsot. Még Krasinski is, aki az említett három kelet-közép-európai költő közül a leginkább törekedett arra, hogy a nemzeti vonatkozásokon túl általánosabb érvényességgel rendelkező kicsengést is adjon drámai költeményének. 33. Zygmunt Krasinski: Dziela. Wroclaw 1958. Maria Janion: Zygmunt Krasinski — debiut idojrzaloác.Warszawa 1962. A szerzőnő Byron Manfrédját, Vignyt, Hugót is emlegeti a drámával kapcsolatban. 508