AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Késettség, újítás, periodizáció a kelet-közép-európai romantikában

és a jelenkorból majdnem szükségszerűen adódó magatartás antinómiája. E feltevést gyengíti a romantikus hősalkotásra törekvő írói szándék, a byroni hőstípusok némely vonásának átvétele Wallenrod jellemrajzába. A renegátság önmagában feszültségek, egymással hadakozó indulatok hordozója, tragédiát sejtet. Csakhogy Byronnál a személyiség vívja szabadságharcát a múlt mentalitása, erkölcse, a tavi iskola költőit is beleértve, természetfelfogása stb. ellen, Mickiewicznél (és Vörösmartynál) a nemzet és a történelem az az élmény, amely a személyiség cselekedeteit vezérli, és amelyhez viszonyítva értékelődnek át a ,,byroni" jellemvonások. így a renegátok morális dilemmáit nem pusztán a környezet, a világ értetlensége, beszűkültsége vagy éppen ellenséges volta okozza, hanem a múlt árnyai mellett ott kísértenek a jelen fenyegető hatalmai is, még ha a történelem allegorikus jelmezeibe öltöztetve is. Ekképp összegezhetjük ennek a vázlatosan felrajzolt példának néhány, számunkra fontos tanulságát: Byron a Childe Harold's Pilgrimage c. művében, metrical romance-aiban megteremtette a később byroni hősnek nevezett személyiséget, akinek alkotójuk vonásaival színesített egyénisége később, az 1820-as esztendőkben megjelent a lengyel és a magyar irodalomban. Ha az „eredeti" byroni hősöket egybevetjük lengyel és magyar megfelelőivel, akkor nem annyira az adaptálást, az utánzást vagy a nemzetivé asszimilálást regisztrálhatjuk, mint inkább az újrateremtést, az újrafogalmazást, lényegileg eltérő hősformálást és hőselképzelést. Aligha kielégítő magyarázat a szóban forgó irodalmak ,,eltérő környezete". Hiszen a lengyel és a magyar irodalom nemcsak az angolhoz képest rendelkezik eltérő környezettel, hanem egymáshoz képest is. Jóllehet a „byroni" modell tagadása, mintegy bármenynyire öntudatlan vita a byroni felfogással, egyként jellemzője a lengyel és a magyar költő elképzelésének és alkotói módszerének. Sőt, e tagadás, e vita csak egyik, bár kétségtelenül fontos eleme a műveknek, de valószínűleg nem a legfontosabb. A szerzők elsősorban a mű világszemléleti rétegeiben szakadnak el a byroni műtípustól. Éppen a személyiség szabadságharca mellé emelt nemzet—történelem-elképzelésben hoznak az eddigi irodalomban sosem voltat: s ezáltal a személyiség szabadságharcát is olyan dimenziók közé helyezik, amelyekbe eddig nemigen juthatott. A késés — ha bizonyos műfaji és hőstípusbeli elgondolásokat veszünk alapul — tehát nem azt jelenti, hogy a nyugati „minta" módosulásokkal egyszerűen később ismétlődik meg pl. a lengyel vagy a magyar irodalomban. Ha a problémakör műfaji

21 vetületére figyelünk, akkor sem nyugodhatunk bele a késésnek vagy adaptációnak mint minősítő tényezőnek mechanikus alkalmazásába. Ugyanis — visszatérve példáinkhoz — mind az Eger, mind pedig a Konrád Wallenrod csak részben elégíti ki a byroni metrical romance-szal szemben támasztott igényeket. Legalább olyan mértékben módosulásai a hazai epikus hagyománynak, illetve olyan, az epiká21. A műfaji problémák megvilágításához sok ötletet kaptunk az alábbi művekből: Die Gattungen in der Vergleichenden Literaturwissenschaft. Hg.: Horst Rüdiger. Berlin—New York 1974.; Willy R. Berger: Gattungstheorie und vergleichende Gattungsforschung. In: Schmeling: i. m. 99 — 124. 502