AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Késettség, újítás, periodizáció a kelet-közép-európai romantikában

vitathatatlanul differenciáltabb felfogásban is ott kísért a sokáig érvényesnek elfogadott, és számos irodalomtörténész vizsgálódási szempontjai között még ma is előkelő helyen szereplő szemlélet, amellyel — nem vitás, előzmények, előkészítés után — éppen a romantika szakított radikálisan: a költészet, az irodalom megtanulhatóságáról, szigorú szabályrendszerbe illeszthetőségéről, a — goethe-i szóval élve — egyedül a törvény adta szabadság

3 költőt ihlető lehetőségeiről. Ha következetesen haladunk végig a följebb érintett irodalomszemlélet útján, akkor el kell fogadnunk az irodalmak közötti érintkezés alapelvéül az átvétel, a recepció, az utánzás, kevésbé éles megfogalmazásban: a nemzeti irodalomba asszimilálásnak valóban minden nemzeti irodalomban bizonyos — olykor nem is csekély — szerepet játszó tényét. A magunk részéről kételyünket fejezzük ki az irodalmi-esztétikai változások, megújulások, felújulások mechanikus felfogásával szemben, de ugyanúgy kételkedünk annak az irodalomfelfogásnak helyességében is, amely a nemzeti irodalmak „önelvűsége" ürügyén jórészt mellőzi az irodalmak közötti érintkezéseket, vagy mellékes helyre szorítja. Találtunk olyan nemzeti irodalomtörténetet is, amely bevezető fejezetben ismertette („leírta") az ún. világirodalmi áramlatokat, irányzatokat, majd a további fejezetekben, a bevezető fejezettől jórészt függetlenül, tárgyalta az adott nemzeti irodalom történetét.

4 Arról van szó mindkét — szélsőséges — esetben, hogy mind az irodalomnak a hatás—puszta befogadás „összefüggésében" előadott folyamata, mind pedig a nemzeti irodalomtörténetnek mintegy „hermetikus" vizsgálata éppen megkülönböztető sajátosságaitól fosztja meg az elemzésre kerülő irodalmat: ti. önként vállalt és igényelt, azaz „teremtő" érintkezéseitől, az alkotási folyamatra is „ható" irodalmi és irodalmon kívüli mozzanatoktól, — és ezzel szoros összefüggésben azoktól az európai (nyelvű) vagy kisebb, esetleg tágabb, Európán kívüli nem-európai nyelvű alkotóihoz, alkotásaihoz hasonlítható művészi magatartásformáktól, amelyek nélkül aligha képzelhetők el, aligha magyarázhatók a nemzeti irodalom változásai. Művészi magatartást említettünk; továbbfűzve gondolatunkat: az alkotónak képzelt és valóságos közönségéhez való viszonyát

5 tartjuk fontosnak, az alkotó helyzetét, lehetőségeit, igényeit, a nemzet, a nép, az emberiség „életében" játszott-vállalt szerepét, és ebből következően, illetve ezzel harmonizálva: a megszólalás műfaji, nyelvi, szorosabb értelemben vett 3. „In der Beschränkung zeigt sich erst der Meister, / Und das Gesetz nur kann uns Freiheit geben." [Natur und Kunst

. . .] In

: Goethes Werke Bd. IV. Sophienausgabe. Berlin 1891. 129. 4. A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig. Budapest 1965. A hasonló jellegű és célzatú szlovák és cseh „akadémiai" irodalomtörténetek legfeljebb a cseh és a szlovák irodalom kapcsolatairól szólnak, világirodalmi kitekintést nem tartalmaznak. Vö.: Milan Pisút —Karol Rosenbaum—Viktor Kochol: Literatúra národného obrodenia. Bratislava I960.; DSjiny ceské literatury. II. Literatúra národniho obrození. Red.: Felix Vodicka. Praha 1960. A szlovén akadémiai irodalomtörténet viszont — utalásszerűén ugyan — kitér világirodalmi összefüggésekre: Lino Legisa — Anton Slodnjak: Zgodovina slovenskega slovstva II. Romantika in realizem. I. Ljubljana 1959. 5. Mindazonáltal erős tartózkodással fogadjuk Hans Robert Jauss fejtegetéseit. Vö.: Literaturgeschichte als Provokation. Frankfurt am Main 1974. 494