AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Késettség, újítás, periodizáció a kelet-közép-európai romantikában

poétikai sajátosságait, amelyek más költök hasonló sajátosságaival együtt egy adott korszakban—időszakaszban kialakult, majd szélesebb körben elfogadott—utánzott stílussá összegződnek. Azért is problematikus, ha az időben előrehaladva mind szélesebb körű, mind gyakoribb irodalmi érintkezéseket kizárjuk vagy legalább is mellőzzük, mert ilyen esetben nem láthatjuk tisztán egy adott nemzeti irodalom fő fejlődési tendenciáit, illetve nemzeti specifikumul nem lényeges vonások válhatnak. Ugyanakkor — nevezzük ezúttal így! — a ,,hatás"-nak, általában az irodalmak közötti érintkezésnek túlbecsülése nem teszi lehetővé a rendszerint nem közvetlen érintkezések, számos esetben fordítással, adaptálással vagy átköltéssel (ritkábban: utánzással) nem igazolható jelenségek bemutatását és értékelését, pusztán az irodalmi kapcsolatok primer formájának dokumentálását. A „hatás" folyamata közvetettebb, összetettebb, minthogy két jelenség mechanikus összekapcsolódásából levezethetnők. Minthogy a magunk részéről — ez esetben a romantikáról szólva — a művészi magatartást az elemzés, a vizsgálódás nélkülözhetetlen tényezőjének, majdnem kulcsfogalmának tartjuk, ezért szükségesnek véljük a kelet-közép-európai irodalmak romantikus korszakának bemutatásakor az eddig elfogadott fogalmak és magyarázatok részben újragondolását. Nem elégedhetünk meg egyfelől a nemzeti irodalomtörténeteknek éppen a romantikus hagyományból táplálkozó korszakolási elveivel, amelyek — számunkra — legfeljebb tudománytörténeti beccsel rendelkeznek, de semmiképpen sem „magyarázhatják" az irodalom változásait, különösképpen pedig nem minősíthetik azokat. Másfelől nem elégedhetünk meg azzal a komparatisták által hangoztatott és sok vonatkozásban jogosultnak tekinthető elmélettel, amely a kelet-közép-európai irodalmak XVIII—XIX. századi irányzatait részben a „nyugati"-akhoz, részben egymáshoz viszonyítottan is „ megkésett" jelenségekként fogja föl, többnyire hangoztatva, hogy e megkésettség nem sorolható az értékkategóriák közé, ,,csupán"( ?) időrendi, periodizációs (segéd) fogalomként szolgál. Más kérdés, hogy az ilyképpen értelmezett késettség eleve leszűkíti a művészi alkotások körét; ti. a „nyugati" irodalmakhoz képest mutatkozó késettség mechanikus (már pedig egy bizonyos fokig szükségszerűen mechanikus) felfogása feltételezi, hogy az átvétel, részben az utánzás az irodalmak közötti kapcsolat elsődleges, majdnem kizárólagos formája. Ezáltal viszont az irodalmi változások okául jórészt külső, nem feltétlenül irodalmi tényezők kerülnek az előtérbe. Tápot látszik adni e szemléletnek az a tény, hogy a kelet-közép-európai irodalmak más talajon, olykor gyökeresen más körülmények között alakultak, más volt a tágabb értelemben vett társadalmi, a szűkebb értelemben vett irodalmi (művészi) környezet, amelyben az alkotók működtek, más jellegű volt a művek kiadásának, terjesztésének lehetősége, és így to\ább. A magunk részéről erősen hiszünk abban, hogy a közönségszociológia és a mentalitástörténet eddig jórészt figyelmen kívül hagyott módszereit szervesebben kellene bekapcsolni az irodalmi kapcsolatok, írók monografikus feldolgozásába. Abban azonban nem hiszünk, hogy pusztán e módszerek — az esztétikai-irodalmi elemzést helyettesítve — célhoz vezetnének, azaz irodalmi alkotások létrejöttének, irodalmi változásoknak akár megközelítően pontos magyarázatát adnák. Egyébként is, a „recepcióesztétika" egy adott nemzeti irodalom szerzői és olvasói közötti 495