AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Somkuti Gabriella: Újfalvy Krisztina és könyvtára. Egy elfeledett 18. századi költón?

erőszak jégkezekkel Hideg törvénye alá zár, Hol kénytelen vad kezekkel Sorsom siket láncain jár",) az eltitkolt bánatot („Könnyek, most bátran folyhattok, Nem nyom el az erőltetés, Ah! szabadon sóhajthatok, Nem fojtogat a tettetés"), a gyötrő magányt („Most, oh csendes magánosság, Öleld meg lelkemet, Életbarát, jó reménység, Most ne hadd szívemet!"), a pesszimizmusba hajló melankóliát („Komor idők, vasszín napok! A roszra csak újat adtok"), a természet világát („Nyájas hold kedves világa, Fonynyadó éltem virága. Üdvözlöm feltetszésedet, Várván várt érkezésedet"), vagy bánatán erőt vevő, életörömet hitető szilaj kedvét („Ez az élet úgyse sok, Használják az okosok. Fergeteges néha bár, Vesztegetni mégis kár."). A többször megénekelt hold, a „szebb idők, szebb estvék még szebb királynéja" a világ dolgai s az emberek különbözősége feletti bús meditációra készteti („Igen, nagy csillagzat! te, felettünk úszva, Tekinteteinket magad után húzva, Nézed, világodat ki mikint használja Ki a vanért búsul, ki hogy nincs — sajnálja, Ki többekkel vigad, ki lehajtott fővel Perel a multakkal, harcol a jövővel;"). E szubjektív hangú, a megélt élményen alapuló őszinte lírai kitárulkozás teljes összhangban áll mindazzal, amit Űjfalvy Krisztináról eddig megtudtunk. Ellentétben azzal, ahogyan Molnár Borbálával együtt őt az irodalomtörténetírás eddig besorolta, költészete csak részben kapcsolódik a Gvadányi József-féle irányzathoz, inkább csak az irodalmi népiesség vonalán s a verses levelezés műfaja s divata révén. Űjfalvy Krisztina lírája sokkal inkább rokonítható azzal az újhangú költészettel, melyet a magyar felvilágosodás olyan költői képviseltek, mint pl. Ányos Pál, Dayka Gábor, Szentjóbi Szabó László. Az életigenlő magatartás, a természet szépségeinek értékelése, s mellette az érzelmes, szentimentális panaszok a világ keménysége és múlandósága feletti bánat ürügyén — mindez együtt jellemző erre a kétarcú költői magatartásra, amely mögött általában „...a vallásos morál parancsainak és az elvilágiasodó életszemléletnek konfliktusa áll."

43/a Ennek a „már nem" és a „még nem" határán álló nemzedéknek, azaz már nem a vallásos barokk világképpel és a keresztény sztoikus belenyugvással élő, de még azt nem teljes egészében elvető íróknak táborához tartozott Űjfalvy Krisztina is. A szentimentalizmus érzelmi lázadása, mint számos kortársának, így az ő életének is egyik meghatározója. Nála ugyanúgy, mint a magyar szentimentális líra más képviselőinél, az élmények alapja egy „egyénileg vagy társadalmilag ellentmondásos helyzet",

44 költőnőnk esetében egy otthonát 32 éven át kerülő asszony társadalmilag- és erkölcsileg egyaránt ingatag helyzete. Több versében erősen emlékeztet Csokonaira (különösen Csokonai A magánossághoz, Az estve c. verseire), de természetesen nem ezek filozófiai mélységére, inkább csak hangvételére, tematikájára. A hasonlóságot már a kortársak is felismerték, amikor kettőjük költészetét rokonították. Űjfalvy Krisztina irodalmi utóéletét, mintegy 15 fennmaradt költeményének értékelését nyomonkövetve az alábbi kép bontakozik ki. Kőváry László elsősorban a két barátnő — Molnár Borbála és Űjfalvy Krisztina — 43a Bíró Ferenc: Irányzat vagy mentalitás? Az érzelmesség megjelenése a felvilágosodáskori magyar irodalomban. = Literatúra, 1981. 1 — 2. sz. 72. 1. 44. A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig. Bp. Akad. K. 1966. 130. I. 456