AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)
IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Szelestei N. László: Kalendáriumaink a 18. században
két évben a fejezet két változatban szerepel, azt feltételezzük, hogy más fordításról van szó. Hogy Katona e művét magyarul vagy latinul (esetleg mindkét nyelven) írta, alaposabb nyelvi vizsgálat vagy új források előkerülése alapján eldönthetőnek látszik. H[orváth Ker.] J[ános] professzor 1778. évben szereplő cikkének a címe: „Némely érceknek eloszlásáról való beszéd." Nála már az első évfolyamban, magyarul is szerepel a kritikai apparátus. A nyolcvanas években ugyanő folytatásokban az elektroni folyásról ír, különösen sokat foglalkozván a villámlással. H[aliczky] A[ndrás] F[rigyes] a Külömbfélék című rovat egybeszedője (1781, 1785, 1786, 1787), amely inkább érdekességével, mint tudományos színvonalával tűnik ki. Szerző megnevezése nélküli „Az emberi természetnek leírása" című értekezés (1781, 1786, 1787). Hogy a K. I., H. J. és H. A. F. monogrammok a fentebb említett személyeket rejtik, arra nemcsak az a bizonyíték, hogy a budai egyetemen ők voltak az illetékes professzorok, s Spaisernek szabadalma értelmében velük kellett íratnia, hanem egyik-másik kalendáriumban egykorú kéz is feloldotta már e betűjeleket. Természetesen nem marad el a kalendáriumból a vásárjegyzék és a pénzváltási tabellák. A névtár, amely külön címlappal csatlakozik e kalendáriumokhoz, hozza a postajáratok rendjét is. 1788-ban, az új naptárkiadási szabadalmak értelmében Spaisernek megszűnt e kizárólagos privilégiuma, így a következő évre már nem nyomtattathatott. 3. Egy teljesen új típus A század folyamán elszórtan itt is, ott is találkozunk olyan véleményekkel, hogy az asztrológiai jelentésnek nem lehet hinni. Fentebb már idéztük a győri kalendáriumot, amely „semmi bizonyosakat, hanem csak gondolatokat" közöl (1763). Most a Kolozsvárott kiadott kalendáriumokat vizsgáljuk meg ebből a szempontból. Az 1783-ig működött jezsuita (majd akadémiai) nyomda kalendáriumai közül csak az 1781. évre szólót láttuk. 58 A század utolsó évtizedében a Református Kollégium Nyomdája mellett Hochmeister is Kolozsvár és Szeben impresszummal adott ki kalendáriumot. Az előbbi a század utolsó két évtizedében folytonosan hadakozott az asztrológiai jelentés ellen. Az 1787-re szóló Új és ó kalendáriumnak két változata maradt fenn. Az egyik eltér a Református Kollégium Nyomdájának szokásos naptáraitól, kivitelben is, tartalomban is. A címlap szerint „nevezetes meg jobbításokkal és hasznos toldalékokkal megbővítve" jelent meg, s részletesen magyarázza a változtatásokat is. 58. Ferenczy Endréné szíves közlése szerint 1779-ből és 1780-ból is maradt fenn példány. 505