AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)

III. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Wix Györgyné: Az állományi teljességre törekvés lehetőségei és korlátai. (A patriotika gyűjtés hiányainak retrospektív pótlása)

meg. S ha itt még tekintetbe vesszük, amit termesztésen egy statisztika nem tükrözhet, akkor kiderül, hogy ezen a 8. aukción 30 minikönyv szerepelt, s ezek közül hiányzott 13 cím. Vagyis ha ettől eltekintünk, akkor a nem-minikönyvek aránya: 553 normál könyvből hiány volt 20 cím, 3,6%. Az aukciós szempontok két egymásnak ellentmondó, ám az OSZK állományi teljessége tekintetében egyaránt érdekkel bíró kategóriát hoznak össze: egyfelől lehetőleg ritka műveket adnak aukcióra, másfelől a gyűjtők által favorizált ún. nemzeti tudományokba (történettudomány, irodalomtudomány és határterületeik) tartozó témájúakat. Az előbbiek nálunk is hiányozhatnak, míg az utóbbiak viszonylag teljességben megvannak. Ezért mondhatjuk, hogy az aukciós anyagból adódó 2,2%-os hiány nem érvényes az OSZK állományára, de annyit bizonyít, hogy az átlagként általunk becsült 8% nem túlzottan optimista. E 92%-os teljességnek van egy másik oldala is, s ez az állomány feltártsága. A 92%-os teljességet ugyanis az OSZK különgyűjteményeinek figyelembevételével állíthatjuk valósnak, s így is inkább könyvek — s korai kisnyomtatványok — tekintetében. Első pillantásra, s főképpen a katalógusokban járatlan külső szemlélő, vagyis az olvasó szemével nézve, állományunk ennél jóval foghíjasabb. Ennek az „optikai csalódásnak" több eredője van. Az első az idők folyamán elveszett, pontosabban eltüntetett, katalóguscédulák meglehetősen nagy száma. A katalógusszerkesztők minden igyekezete ellenére is, némi jegyzetelés megtakarítására szemfüles olvasók olykor teljes szerzői életműveket is „kisajátítanak", kiemelve a cédulákat, s ezzel számos könyvet tüntetnek el az állományból. Az olvasói katalógus gondozói többékevésbé pótolják ezeket a hiányzó lapokat, már amennyire a hiányuk felfedhető, ám a müncheni katalógus szintjén e probléma nem oldható meg. A második ok, amiért állományunk teljessége nem tükröződik megfelelően katalógusainkban, történeti. A könyvtár különböző gyűjteményegységei különböző időpontokban jöttek létre, s egyfelől e kor tipológiai felfogása szerint, másfelől egyéni elbírálások által meghatározottan, korántsem egységes anyagot tartalmaznak, tehát csak időszaki kiadványokat, csak kisnyomtatványokat stb. (nem is szólva a színházi dokumentumokról, amelyek eleve a legkülönbözőbb kiadványtípusok köréből adódhatnak). Ez természetes is, hiszen a dokumentumok tetemes része nem tipologizálható egyértelműen. Időszaki kiadványként jogosan kerül a Hírlaptárba egy-egy monográfia, mint valamely periodikum melléklete, különszáma. Színházi dokumentum lehet egy drámakiadás, amelyet súgókönyvként, rendezői példányként használhattak valaha (s bizony saját gyakorlatunkból tudjuk, hogy ez lehet esetleg egyszersmind majdnem unikális ritkaság). A Kézirattárba jogosan helyezhető el pl. valamely klasszikusunk csodaszép dedikációjával olyan nyomtatvány, amely igen korlátozott példányszámban, az illusztris szerző családi és baráti köre számára készült, vagy ugyanide kerül, egy szorosan összetartozó fonddal, nyomtatott pamflet, időszaki kiadvány stb. Ritka kisnyomtatványok kolligátumként, ráadásul olykor egy évszázaddal korábbi észjárással, elődeink által kreált, összefoglaló címekkel („Vegyes német nyomtatványok", vagy, ami még szebb „Nóták és mondák — általunk adott cím" ...) kerültek a könyvraktárba, míg egy 199