AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)

II. A könyvtári munka elvi és gyakorlati kérdései - Borsa Gedeon: A 16. századi nyomtatványok átfogó regisztrálásának terve

szempontból problémamentes müveket lehet leírni, nem kell tehát a nehézségekkel foglalkozni. Félre lehet azokat tenni, hiszen a publikálási sorrend megállapításában semmi kötöttség nincs. Még az így gond nélkül leírható munkák közül is előnybe lehet részesíteni a nagyobb példányszámban fennmaradtakat, pl. a bibliakiadásokat. Az ilyenek mielőbbi publikálása lehetővé teszi a ,,Corpus"-ra történő hivatkozást és világszerte mentesítheti a gyűjteményeket a részletes leírás terhe alól. Ily módon már az első leírókötet is hasznos segítséget jelentene világszerte, különösen a kisebb gyűjtemények számára. A vállalkozás előrehaladtával pedig mind nagyobb arányban lenne megtalálható így a ,,Corpus"-ban a 16. századi nyomtatványok valamennyi lényeges adatát tartalmazó leírás. Felmerül a szerkesztés kapcsán, hogy mi legyen a tervezett publikációk nyelve. Szinte szükségszerűen kell arra a belátásra jutni, hogy erre egyedül a 16. századi Európa tudományosságának általánosan elismert és gyakorolt nyelve, a latin alkalmas és helyes. Igaz, hogy ez ma holt nyelv, de a 16. században még buzgón művelték, így minden korabeli fogalomra van megfelelő, gyakran szinte a mai napig is egyetlen helyesen kifejező szava. A nemzetközi használhatóságot is jelentősen fokozná a latin, emellett biztos alapot nyújtana a különben nyelvenként igen eltérő névalakok (pl. uralkodók, szentek) egységesítésében. A „Corpus" tulajdonképpen csupán szűk szerkesztőséget igényel, amely előkészíti a szabályzat kidolgozását, biztosítja a decentralizáltan folyó munka eredményeinek alapján összeálló anyag publikálását, elvégezteti a számítógéppel a nevek és címek egységesítését a mutatókban, és folyamatosan vezeti a munkához szükséges nyilvántartásokat, ill. segédleteket, amelyekről bővebben ennek az írásnak függelékében lehet olvasni. A fentiekben kifejtett munkamódszerrel megvalósítható lenne, hogy az egységes szabályzatok kidolgozása, vagyis viszonylag igen kis előkészítő munka után neki lehet látni a feldolgozáshoz, ill. a gépben összegyűlő adatok hasznosításához. Az egész vállalkozásról ismételten hangsúlyozandó, hogy az a lehető legrugalmasabb rendszer. Eme állítás illusztrálására szolgáljon példának a lelőhelymutató. A „Corpus" már megjelent leírásait a gyűjtemények világszerte összevethetik a 16. századi nyomtatványok általuk őrzött példányával. Megnyugtató azonosítás esetén bejelentik a szerkesztőségnek, vagy akár közvetlen a számítógépnek. A beérkezett adatokat a gép elrendezi memóriájában, majd a legközelebbi mutató kiírása során elkászíti a „Corpus" sorszáma szerint az ilyen módon állandóan bővülő lelőhelyjegyzéket. Éppen a sokat hangoztatott rugalmasság alapján arra is kell lehetőséget biztosítani, hogy a bármely oknál fogva esetleg hibásan publikált tételek törölhetők legyenek. Miután a leíró kötetek a szerkesztési szempont tudatos mellőzésével kerülnek összeállításra, azok használata egyedül a mutatók alapján történhet. Hiba esetén e tétel valamennyi adatát egyszerre törölni kell a számítógép memóriájából, ami technikailag problémamentes. A mutatók legközelebbi összeállítása esetén azután a hiba ilyen módon automatikusan eltűnik, a leírókötet hibás tételére tehát már semmi sem fog utalni, így az a gyakorlatban megsemmisítettnek tekinthető. Az új, helyes leírás azután ezzel párhuzamosan a legközelebbi leírókötetben láthat napvilágot. 143