AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)

Havasi Zoltán: Horváth Viktor 1910-1981

HORVÁTH VIKTOR 1910-1981 Horváth Viktor hamvait körül állván, szomorú kötelesség, el­mulaszthatatlan kötelességünk, hogy az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai, állami és társadalmi vezetői nevében, a hoz­zátartozók bizalmából: a szere­tett család nevében is, elköszön­jünk halottunktól. Búcsúztunk már Tőle. Évek­kel ezelőtt, amikor kivált az aktív szolgálat kötelekéből. Akkor már elmondtuk: hogyan hagyja keze nyomát a könyvtár két évtizedé­nek történeti alakulásán. Annak idején még nem yál­tunk el végleg, számoltunk to­vábbi tevékenységével, számítot­tunk hozzáértő közreműködésére. Nem is csalódtunk, értékes volt még pár évig a nyugállományú kolléga szakértelme számunkra. Amikor 1974-ben nyugdíjba vonult, nekem jutott a megtisztelő külde­tés: elkísérhettem őt a pályáját méltányoló kitüntetés, a Munka Érdemrend arany fokozatának átvételére. Ekkor avatott be terveibe. Azokba, amelyek reálisnak bizonyultak, amelyeket még megvalósított. Ez az együttlétünk már kínálta személyisége alapvető jegyeinek felismerését. Ma, az utolsó búcsúzáson teljesebb kép áll össze bennünk Kóla. Nem­csak a szolgálat, a szorgalom, a kötelesség, a szakértelem idéződik fel, hanem egy gazdag egyéniség képe, olyan egyéniségé, aki rengeteg ismerettel gyarapította tudását, de ami ennél is több: akiben progresszív magatartássá emelkedett, nemesedett a kulturáltság. Ha Horváth Viktor megélt éveinek számát kereken hetvennek vesszük, hiszen szerettei nem ünnepelhetik meg már vele együtt hetvenegyedik 11

Next

/
Thumbnails
Contents