AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1980. Budapest (1982)

II. A könyvtári munka elvi és gyakorlati kérdései - Zircz Péter: A könyvtári szakfelügyelet

Az elmúlt negyedszázad során végbement fejlődés során a tanácsi (helyi igazgatási, önkormányzati) szervek irányítása a túlzott centralizmustól az egészséges — a helyi önállóságot biztosító, de a központi akarat érvényesülését is megengedő — demokratikus centralizmus felé haladt. Az első tanácstörvény (1950. évi I. t.) a tanácsi szakigazgatási szerveket kizárólag a végrehajtó bizottságoknak rendelte alá, s nem ruházta fel önállósággal, hatósági jogkörrel, így a végrehajtó bizottságok belső, hivatali egységeinek minősültek. Az egyes szakminisztériumok ágazati irányító tevékenysége elsősorban a végrehajtó bizottságokat érintette. Ez az egyoldalúság, valamint az a tény, hogy nem volt kellőképpen elhatárolva a végrehajtó bizottság és a szakigazgatás hatásköre, irányítási anomáliákat eredményezett. A második tanácstörvény (1954. évi X. t.) —az előbbiekben vázolt helyzetből eredő nehézségek kiküszöbölése érdekében — önálló államigazgatási szervekké minősítette a szakigazgatási szerveket, amelyek irányítási, gazdálkodási és hatósági jogköröket kaptak. A törvény kimondta azt is, hogy a szakigazgatási szervek részint a végrehajtó bizottságoknak, részint az ágazati főhatóságnak vannak alárendelve. (A ,,kettős alárendeltség" sorozatos viták forrásává vált.) Az 1023/1967. (VIII. 8.) Korm. sz. határozat ismét új helyzetet teremtett : megszüntette a szakigazgatási szervek kettős alárendeltségét, újszerűen szabályozta a központi és helyi irányítási jogosultságukat: különbséget vezetett be a szakigazgatási szervek közvetlen irányítása (ami a végrehajtó bizottságok feladata), valamint az ágazati irányítás között (az utóbbi természetesen az ágazati főhatóság felelőssége). A határozat legfőbb intézményirányítási ágazati feladatnak minősítette az intézmények működési viszonyainak a szabályozását és kiemelte az ellenőrzés jelentőségét. Ugyanakkor „sajátosnak" minősítette a tanácsi intézmények ágazati felügyeleti jogait. Az 1971. évi I. törvény — amelynek megalkotására az MSZMP X. kongresszusának irányelvei nyomán került sor — a szocialista demokrácia továbbfejlesztését segítette elő a tanácsi szervezet, a tanácsok működésének és irányításának a tökéletesítésével. Az új tanácstörvény leglényegesebb megállapításai: 1. A korábbi tanácstörvényekkel szemben — amelyek határozott különbséget tettek az államigazgatási és az államhatalmi szervek (tehát a végrehajtó bizottság valamint a tanács között) — az új szabályozás a tanácsokat népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szerveknek minősítette. A törvény biztosítja a tanács és a végrehajtó bizottság, illetve a szakigazgatási szervek közötti következetes hatásköri elválasztást, de ugyanakkor — a legfontosabb hatáskörök kivételével — lehetővé teszi a tanács hatásköreinek a végrehajtó bizottságra, a végrehajtó bizottság hatásköreinek pedig a szakigazgatási szervekre való átruházását. 2. A törvény kidomborítja a tanácsok államigazgatási funkcióinak fontosságát (anélkül, hogy mellőzné népképviseleti-önkormányzat szerepkörüket). Célként jelöli meg, hogy fokozni kell a tanácsok felelősségét, önállóságát, ezzel egyidejűleg pedig az állami — központi — irányítás hatékonyságát. 103