AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Nemeskéri Erika: Cholnoky László pályája

mellett könyökölni, hogy a borivó fitalkori boldogságaira gondoljon; a kísérteties bormérő helyett álmodozásában szép leányt lásson; a tikkadt szomjúságban a mély pincék borain kívül álomkortyokban is üdüljön a lét valósága elől, miközben ezeregy éj szakai nőalakok mendegélnek el az ablakok előtt: — mondom, a Görög-utcában, a régi templom árnyékában, a Kereszt téren, ahol mozdulatlan emberek ülnek a kocsmák félelmetes, de hívogató sötét sarkaiban. . ."

33 Bitskey egyik volt ezeknek a tántorgó filozófoknak, s nem akárki köztük, legalábbis Cholnoky értékrendje szerint nem akárki. A Régi ismerősben egyenesen saját nevén szerepel. Bitskey költő volt, de ki emlékszik már rá, sóhajt utána ugyancsak Krúdy. Költő, volt, vagyis volt egy képzeletből és múltból megszőtt világa. S míg napközben a szürke hétköznap óráit morzsolta, alkonyat után, a tabáni sötét kocsmasarokban megelevenült, ami rejtett volt nappal, a képzeleti, a múltbéli tündérvilág. S maga Cholnoky is egyike volt az ilyen két világú tabáni kocsmázóknak. 1917-es néhány hónapon át vezetett naplója is megemlékezik Bicsakról, vagyis Bitskeyről, a nevezetes barátról.

34 Bicsak hamarabb elunta kettős életét, s öngyilkossággal végezte. Krúdy Zöld ász című kisregénye őrizte meg a leginkább ezt a mámoros öngyilkos-jelöltet az utókor emlékezete számára, aki pontosan azt tette, amit az ilyen kétlelkű kocsma járóknak — úgy látszik — a végzet szerint tenniük kellett. Akik életükben sem tudják nélkülözni, hogy legalább az éjszakáik telve legyenek visszajáró kísértetekkel, azok végülis nem félnek már a haláltól, sőt, inkább kedvüket lelik benne, mint életükben, amely egyre inkább értelmét veszti számukra. Krúdy írja azt is, hogy „Cholnoky Lászlót a tabáni szellemek ítélték halálra." Lakástalan nyomorúságából, hányódásából ki akarván segíteni, családja újabb és újabb mentőakciókat tervezett Cholnoky érdekében. Jenő bátyja hívta Kolozsvárra, ő ott volt már a tízes években az egyetem tanára. Nővére meg azt szorgalmazta, hogy lakjék náluk. De Cholnoky csak ideig-óráig tűri a gyámkodást. Nyugtalanság munkál a lelkében, s ez minden gondoskodás-szervezte otthonból kiűzi. Nem az ő világa a képzelettelen józanoké. Nem a gondoskodás, hanem az irodalmi siker veszi ki átmeneti időre önnön poklából, kettős világából. Hosszú novellája jelenik meg a Nyugat 1916-os évfolyamában. Ez a Bertalan éjszakája. Ugyanebben az évfolyamban emlékezése Viktor bátyjáról.

35 „Akkor tűnt fel először Cholnoky László, mikor különös, fájdalmas és hátborzongató memoárt írt egy folyóiratban bátyjáról. Ennek a memoárnak nem volt elődje az irodalmunkban — írja Krúdy — egyedüli tépett hangulataival."

36 Személyesség jellemzi a memoárt, a tárgyilagosságot agreszszíven elutasítja a szerzője. O a bátyjáról ír, íróról, akit bensőségesen ismert, hiszen a testvére, s író maga is. De hamar észre lehet venni, hogy ez a bensőség és személyesség a híd, amin át Cholnoky Viktor szigetére vonultathatók Cholnoky László saját mániái. A Viktornak tulajdonított szemlélet, hangolt33. Ld. 31. jegyzet. 34. OSZK, Kézirattár, Fond 192/1. 35. Ld. 1. jegyzet. 36. Krúdy Gyula: Cholnoky László: Bertalan éjszakája. = Magyarország 1918. 134. sz. 624