AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Németh S. Katalin: Két Bethlen Kata dráma a 20. században

annak alakulását megmagyarázza, a mai nézőpontból is érthetővé tegye. A monodrámából leszűrhető következtetés szerint Kocsis három fázisban eleveníti meg Bethlen Kata hitét, és megközelítésmódja jellegzetesen a huszadik századi olvasó, néző értelmezési törekvése, akinek Bethlen Kata buzgó vallásossága már problematikussá válik és megmagyarázásra szorul. A fiatal Bethlen Kata, aki még házassága előtt áll, feltétlen és engedelmes hivő, ám éppen az a jókedélyű, minden tekintetben egészséges fiatal lány, akit Kocsis a színpadra állít, nem testesítheti meg a református vallásban élete célját és értelmét látó Bethlen Katát. Az önéletírás tanúsága szerint és ez következik Bethlen Kata későbbi magatartásából is, sokkal tragikusabb számára egy másvallásúval kötendő házasság lehetősége, hogysem azt játékos tréfálkozással, a Haller Lászlóval folytatott évődéssel hihetővé lehetne tenni. Kocsis úgy kívánja feloldani az ellentmondást, hogy Bethlen Katából nem a feltétlen engedelmességet és hitet emeli ki, hanem a református konokságot, amely minden eszközzel védelmezi saját jogait és hitét, így sikkad el aztán a kitagadási motívum, ami pedig minden kétséget kizáróan egyedüli magyarázója lehet Kata megalkuvásának és kerül előtérbe a szabad lelkű református lány büszkesége és furfangja. Ugyanakkor Kocsis István sem hagyja ki azt a lehetőséget, hogy Bethlen Kata valóban vonzódott Haller Lászlóhoz, de messze túl merészkedett azon az érzelmi szinten, ami Bethlen Kata mondataiból, ha rejtetten is, kiolvasható. Bethlen Kata hitének második fázisa Haller László halálakor nyilvánul meg első ízben, amikor úgy érzi, hogy súlyos átka megfogant és férjét ragadta el a pestis. Németh László szerint Bethlen Kata itt nyeri vissza szabadságát, ha egy élet árán is, és fordul hálaadó szívvel Isten felé. Kocsis István értelmezésében nem sokkal ez után, gyermeke halálakor jelenik meg először a drámában az Istennel perlekedő lélek. Az Istennel szembeszálló, Istent káromló alakot természetesen ő sem meri színpadra állítani — ez már Bethlen Kata szellemének meghamisítása lenne — azonban logikai bravúrral magyarázza meg az elkeseredésének köszönettel hangot adó magatartás változását: ,,Mert az embernek annál azért erősebbnek kell lennie, semhogy szabadjára eressze az ő káromló szavait... Az ember, amikor csak káromlásra, átkozódásra nyílna a szája, szorítsa össze a fogait és hallgasson.. . Hallgasson, mert ő erős... A mindenható Isten is bizonyára azt figyeli rajta, elég erős-e? . . .De megfulladt az ember, ha hallgat. Nem megy le a torkán egy maréknyi levegő sem, ha hallgat... A hallgatáshoz emberfeletti erő kell, nem adatott meg az embernek a hallgatás. .. Hát ha az ember nem elég gyenge ahhoz, hogy káromolja a teremtőjét, a hallgatáshoz pedig nem elég erős, köszönjön akkor... Köszönje meg, hogy marokra fogták vaskezek az ő belső részeit, a köszönő szó beprésel az ő tüdejébe annyi levegőt, hogy lélegezni tudjon... Köszönöm Istenem, hogy magadhoz vetted az én legkedvesebb gyermekeimet..." A gyermekeit halálba kívánó Bethlen Katát a hitében való kételkedésig, Isten káromlásának gondolatáig a legmélyebb anyai elkeseredés sem ragadhatta el. Kocsis István viszont a továbbiakban is ezt az Istennel perlekedő, lázadó lelket állítja színpadra, aminek vannak ugyan előzményei az irodalomban, az önmaga igazát kereső, Istent megérteni akaró küzdelem nem egyedülálló korábban sem, de nem Bethlen Kata jelleméből fakad. Kocsis István értelmezésében Bethlen Kata nem 664