AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Németh S. Katalin: Két Bethlen Kata dráma a 20. században

megnyugszik az isteni ítéletben, a rámért szenvedésekben, hanem szüntelenül megérteni, magyarázni kívánja Istent. Az isteni büntetéssel szemben e kétségbeesett tehetetlenség szava, hogy harcol igazáért, még Istennel szemben is. A feltétlen hivő Bethlen Kata soha nem juthat el — még gondolatban sem — olyan mondatokhoz, hogy ,,az ember visszanyerte Istentől az ő teljes szabadságát. Nincs többé felette Istennek törvénye". Ez már az első rész zárópontján hangzik el, amikor Bethlen Kata elvesztve gyermekeit, hozzákezd a saját világ kialakításához. A „sziget Erdélyben" azonban korántsem volt olyan tudatos ós főleg nem az isteni törvényekkel szembeszálló, mint ahogy Kocsis István állítja. A harmadik fázis már, aminek igazolására épül az egész második rész, Bethlen Kata hitének átalakulása, ahol a feltétlen engedelmességből, majd az isteni igazságszolgáltatást megérteni, megmagyarázni akaró kétkedésből felnő egy határozott jellem, aki Isten fölé kíván emelkedni. A második rész a dráma szerkezetileg legszebben felépített jelenetével kezdődik, amikor Bethlen Kata népi siratok hangján sorolja el a rámért szenvedéseket, siratja el elveszett gyermekeit ós második férjét, Teleki Józsefet. Ez a keserves sirató azonban már az Istennel szembeforduló nagyasszony hangja, aki nem fogadja el az isteni büntetést, hanem számonkér: „Mindenható Isten, igazold magad énelőttem..." önéletírásában egyszer merészkedik túl Bethlen Kata az önmaga szabta korlátokon, akkor is kárhoztatja magát veszedelmes gondolatáért: „néha forgott oly veszedelmes gondolat szívemben, hogy az Isten sem vigasztalhat már meg engemet e világban". (CXXII.) A drámában azonban Isten eddig engedelmes szolgálóleánya, a feltétel nélkül hivő és a büntetésben megnyugvó Bethlen Kata az isteni törvényeket felülvizsgálni, megérteni akarja. Akkor, és csak akkor tud ismét fejet hajtani, ha megérti, mi az oka a rámért büntetésnek, meddig és miért növekszik szenvedéseinek súlya. Bethlen Kata nyíltan megfogalmazza feltételeit: „de amíg hitemet nagy akarásidban nem erősítetted meg, nézd el nekem, ha nem rendelem magam alá én sem a Te védtelen törvényeidnek". Saját törvényeinek kialakítása, az ő külön kis világának megszervezése áll továbbá a dráma középpontjában, beszámolva Bethlen Kata udvartartásáról, a tudományok iránti érdeklődéséről és a kis Bethlen Sámuel és Bod Kati neveltetéséről. A gyakorlati élet számtalan területén helyét megálló asszony alakja már sokkal hitelesebbre sikerül, még akkor is, ha aki előttünk áll, nem a tizennyolcadik század kegyes-vallásos nagyasszonya, hanem korunk erkölcsi kérdéseinek múltba vetített megfogalmazója. Az isteni törvényeken felülemelkedni tudó, saját törvényeit megalkotó és azt védelmező ember típusában korszerű nőalakot állított színpadra Kocsis István. Értelmezése végső kicsengését a monodrámát záró, Istenhez szóló, de rajta túllépő Bethlen Kata szavaiból érthetjük ki, amikor az ember teremtette kis világot szilárdabbnak, hatalmasabbnak hiszi Isten törvényeinél: „továbbra is a nagy teljességen tartom szemeimet, és akarom, akarva akarom, hogy az én magam építette jelentéktelen világom ama másik világ fölé, elérhetetlen magasságokig nőjön..." Kocsis István elszakad a történeti alaktól, Bethlen Kata ürügyén egy olyan erkölcsi magatartást kíván előtérbe helyezni, amelynek napjainkig szóló aktualitását éppen az erkölcsi magatartás modern értelmezésében mutathatjuk fel — Berkes Erzsébet 665