AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Markovits Györgyi: Az Éjféli Kiadó

Iván Szürke könyv-e, melyben Németország háborús esélyeiről írt a hazai szerző 1939-ben. A Sorbonne, a Louvre és a Bibliothéque Nationale a szellemi ellenállás központjaivá váltak. A Louvre-ban illegális összejöveteleket tartottak, a Sorbonne folyosóin Pierre Daix és barátai marokszám szórták szét az ellenállásra buzdító röplapokat, a Nemzeti Könyvtárban pedig, Julien Cain igazgató — haláláig az UNESCO könyvtárának vezetője volt — nyújtott segítséget ahhoz, hogy megmentsék a nácik elől a PEN irattárát s elszállítsák egy kis breton kikötőbe. A könyvtár magyar munkatársa, Beregi Tivadar számol be arról az időszakról, amikor a megszállók betelepedtek a francia nemzeti könyvtárba, a könyvtár „lelkét", Julien Cain-t Buchenwaldba deportálták, s mégis, az olvasótermekben mindig újból és újból feltűntek a clandestinus újságok. A Wehrmacht tehetetlen volt a földalatti mozgalommal szemben.

3 1940 nyarától kezdve feltűntek Franciaországban a plakátok, ismeretlen kezek röplapokat szórtak, illegális újságok terjedtek. A plakátok és röplapok készítői, a földalatti lapok illusztrátorai közül nem hiányoztak az emigráns magyarok sem: Vértes Marcell, Vali Zoltán, Strémi József, Beöthy István. Vercors és barátai azonban úgy érezték, hogy ez nem elég. Össze kell fogni és valami újat, jelentőset kezdeni. Jean Richard Bloch közvetítésével Vercors a következőkkel ismerkedett meg: Wallon professzor, Jean Cassou, Francis Jourdain, Frédéric Joliot-Curie, Georges Bruhat, Jean Lurc^t, akik ekkor mind vagy kommunisták vagy szimpatizánsok voltak. S a Pantagruel című kis illegális lapot forgatva — amikor tilos volt stencilt, papírt, nyomdafestéket árusítani — arra gondolt Vercors, hogy egy kis bátorsággal nagyobb terjedelmű írásokat is ki lehetne nyomtatni, terjeszteni, s talán külföldre is eljuttatni. Vercors barátja, Jacques Debű-Briedel 1945. április 24-én adta ki az Éjféli kiadóról szóló dokumentatív erejű visszaemlékezését a megjelent és hirdetett, illetve készülő művek bibliográfiájával.

4 Mint írja, a németek berendezkedtek Franciaországban, de nem ideiglenes megszállóként, hanem úgy mint hosszú időre letelepedő gyarmatosítók. Helytartójuk, ,,az agg Vichy-i pasa" mindent megtett, hogy zsoldját megszolgálja. Akadtak követői az írók soraiban is, de mit ér e néhány szolgája a tollnak, ha a nemzet legnagyobb kincsét, a morális erőt, a szellemet nem tudják leigázni. A Mimiit harca több volt a nemzeti harcnál, az elvek, az eszmények háborúja volt. A legjobb francia írók eleinte hallgattak, de sokan érezték, hogy a hallgatás nem elég, másképpen is válaszolni kell. A helyzet tette fel számukra a kérdést: hol adhatnak hangot a francia szellemnek, száműzetésben, emigrációban, vagy a megszállt országban? Bernanos, Jules Romains, Julien Green, Maritain az emigrációt választották, hogy hűek maradhassanak hazájukhoz. De az emigráció részben a gyengeség bevallását jelentette. Csele3. Beregi, Theodore: Pour garder les trésors. La Bibliothéque Nationale a lutté pendant cinq ans contre la Gestapo. — Cité Soir, Paris 1954. dec 22. 4. Debű-Bridel, Jacques: Les editions de Minuit. Paris 1945, Editions de Minuit. 100 p. Bibi. 93 — 96. p. (Megjelent 3735 példányban Franciaország, és 1590 példányban a külföld számára. Készült Aulard illegális nyomdájában.) 640