AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Nemeskéri Erika: Cholnoky László pályája
a dolgok rendbe jönnének. Végül a rokonaim közül az édesanyám szegény maga sem tudna gyermekei támogatása nélkül meglenni, nem hogy rajtam segíthetne, a sógorommal nem vagyok jóviszonyban, végül Jenő bátyám, aki már igen sokszor segített rajtam, most nincs otthon, és nem tudom, mikor tudnék vele érintkezésbe lépni. Még arra vagyok bátor Nagyságodat legőszintébb tisztelettel megkérni, ha bármilyen elbírálásban méltóztatik is a kérésemet részesíteni, arról senkinek a rokonaim közül említést tenni ne méltóztassék. És erre nem a magamra való tekintettel vagyok bátor N. megkérni, hanem abban a tudatban, hogy az édesanyámnak végtelen fájdalmat okozna a dolog, ha annak híre eljutna hozzá, pedig egészen bizonyosan eljutna. Amennyiben nagyságod a tiszt, kérésemet bármilyen okból teljesíthetetlennek találná, legyen kegyes az egész dolgot meg nem történtnek tekinteni. Ismételten nagy. szépen K. N. jóságát és vakmerőségem miatt a bocsánatát, bízom az istenben, hogy talán hozzásegít ahhoz, hogy valamikori jövőben személvesen is bocsánatot kérhessek N-től. Al. sz. és legősz. tiszt. Ch. L. B P . VIII. Fh. S. u. 30/b I. 10/c. Magyar Otthon p." 26 Elküldte vajon a levél tisztázatát Cholnoky ? Kapott 30 koronát az ismeretlen mecénástól? Nem ezek a kérdések a fontosak. A levél szelleme, írójának modora az, amely a mélypontról tanúskodik, ahová Cholnoky a század első évtizedének végére jutott. Már a családjához sem mer fordulni segítségért, különösképpen nem sógorához, pedig mint Jenő bátyja, ez is egyetemi tanár. (Dr. Zelovich Kornél, műegyetemi tanárról van szó.) Nem tud megélni az irodalomból, nyilvánvaló, nincsen újságírói állása, de miért nincsen ? A levél támpontot biztosít a feltételezésre, hogy beteg. Betegségének alkati motivációján túl vajon van-e más, konkrétabb oka is ? Hagyjuk ismét magát Cholnokyt szólni. Egy másik levélfogalmazványa Kóbor Tamáshoz szól: ,,M. T. Uram. Tiszteletteljes kérésem legyen kegyes az idegenkedést, amint régebbi lehetetlen magam viselete kétségkívül felébresztett m. t. uram lelkében néhány percre felejtve ezt a levelet azzal a megtisztelő jóindulattal olvasni, amiben csekélységemet hajdanában kegyes volt részesíteni és amit oly őrült módjára eljátszottam. Formátlannak és ízléstelennek tartom m. t. uram idejét azoknak a határtalan nyomorúságoknak a leírásával lopkodni, amelyeken keresztülmentem. Nem vagyok tisztában vele, hogy kizárólag magam vagyok-e az oka a történeteknek, vagy szerencsétlen körülmények is közrejátszottak-e, mégis, végső meggyőződés gyanánt érlelődött meg bennem, hogy mindenki, főleg férfiember, ura sorsának. Végre is, azt a töménytelen alkoholt, ami minden őrjöngésemnek közvetlen oka volt, senki sem töltötte belém kényszerrel. Azután idegbaj lepett meg, annyi és oly bonyolult testi és lelki szenvedésekkel, amelyek talán az apagyilkost is absolválnák, amit azonban nem a mentségemre mondok, mert hiszen azt is magam szereztem. De ezekből a rémes időkből származó, vissza nem fizetett apró kölcsönökön kívül semmi bűnt nem érzek magamra nehezedni. Ami az Újságnál történt, egy utalvány leszámítolásával —azt legyen kegyes elhinni m. t. uram — egy pálinkával szaturált őrült követte el, de kigondoltságról, megtervezésről szó sem lehet, az esetet követő szakadat26. OSZK, Kézirattár, Fond 192/5. 620
