AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Vajda János „pokoljárása" (1864—1867)

Nem lebecsülendő a Magyar Világba, írt tárcák jelentősége Vajda költői-írói fejlődése szempontjából sem! A tárca publicisztikánk frekventált műfaja volt a reformkor idején, s az maradt néhány — a műfaj keretein belül végbement — változással az 1848/49-es forradalomra következő félszázadban is. Olyanok alkottak benne jószerével máig sem kellően értékeltet, mint Garay János, Kovács Pál, Frankenburg Adolf, Nagy Ignác; az ötvenes évektől Kecskeméthy Aurél és Agai Adolf. Vajda írásai a műfaj legjobb hagyományait keltik életre és fejlesztik egyben tovább, egy nagy költő alkotókészségének egyéni zamatával nemesítve. A néhány markáns vonással megrajzolt, tipizálásra törekvő portré és életkép a leggyakoribb tárcáiban (A kávélegény, Utcai hangversenyek, A hűhó zászlósai I—

II., Vendéglők — Magyar Pincérek I—

II.). Tettenérhető írásaiban a tárca ötveneshatvanas években bekövetkezett fejlődése, tematikai bővülése is: az ismeretterjesztés hatásos eszközévé válik a „könnyed csevely" műfaja (Nyelvhibáink özönéből I—

II., Némely kifogásokról a Shakespearei művekben I—

II., Clemenceau története I—

II.). Előfutárai némiképp az úti- és életképek (Bécsi élményeim I—

II., A kávélegény, Vendéglők — Magyar pincérek I—

II.) későbbi, nagy életképszerű verseinek, verses regényeinek, a Találkozásoknak vagy a Köröndnél és Az állatkertben címűeknek, egy újfajta, a népnemzeti irányénál korszerűbb népiesség létrehozóinak. * A Pesti Napló köre, a Kemény—Gyulai-csoporthoz tartozó írók, közöttük Arany János is — több-kevesebb fenntartással — csatlakoztak a középbirbirtokos nemesség irányzataihoz, mégpedig többségükben a Deák által vezetetthez. A középbirtokos nemesség politikai irányzatai azonban maguk is ellenzéket jelentettek ebben az időszakban, a hatalmat képviselő bécsi kormányzat ellenében. Az „irodalmi párttá" szerveződő csoport ellenzéke, tehát csak egy, az ellenfeleitől balra álló orgánumhoz csatlakozhatna. Am ilyen orgánum a kiegyezést megelőző években még nincs. Amikor majd erre lehetőség nyílik, a kiegyezés után, az ellenzék soraiból sokan a szélsőbal szervezeteivel és orgánumaival találnak kapcsolatot (Vajda János, Aldor Imre, Szini Károly). Megtalálta-e Vajda a „kormány hivatalos és nem hivatalos közlönyeinél" a korábban idézett Lapunk s a lapirodalom c. cikkében

48 hőn óhajtott „tágabb teret, magasabb és világosabb eszmekört", a „valósággal szabadabb mozgást, az általános érdekű dolgokban liberális működhetést?" Nos, társadalmi, kulturális kérdésekről szólva — láthattuk — igen. Tucatnyi gloszszája a Bécsi Híradóban, tárcái a Magyar Világban közírói munkássága értékei közé tartoznak, és sok esetben gazdagítják és módosítják a róla alkoalkotott képet. Nem volt iránytszabó tényező, mint az általa szekresztett Magyar Sajtónál vagy később a Magyar Újságnál s valószínűleg nem is akart azzá lenni. Az oly sokszor emlegetett „alulról jövő nyomás"-nak, a „közvélemény terrorjának", lám ő sem tudott kitérni. Riaszthatta a kormánypárti 48. VKrK VII. k. 525. 1. 610