AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Vajda János „pokoljárása" (1864—1867)

Olvasmánynak nehézkesek, tanulmánynak kissé felületesek, hébe-hóba — kivált a Gy. P.-féle Shakespeare-bírálatok — meglehetősen unalmasak is valának. Annyi eltagadhatatlan, hogy hatása nem is hasonlítható az ,

Athenaeum'-éhoz. Nem adott egyetlen új nevet sem irodalmunknak, nem rendezte a forradalom óta chaotikus irodalmi viszonyainkat, nem volt elég figyelemmel a külföldi belletristikai és aesthetikai mozgalmak iránt, s ha őszintén igyekezett is legjobb erőinket maga köré egyesíteni, fölhasználásukban hiányzott az erélyes és biztos kéz irányadó és szigorú ellenőrködő befolyása." Érvelése Vajda jellegzetes irodalom-szemléletét tükrözi. Reá utal a stílus, nem különben a személyes kapcsolatok is. Aranyról a Csatárban elkövetett otrombasága óta mindig tárgyilagosan, szinte bűnbánó tisztelettel nyilatkozik (1. a Nővilág 1863—64-es Vajda-glosszáit; vö. továbbá Komlós i. m. 122. 1.). Gyuláin, a Pesti Napló publicistáin, „Ítészein" viszont annyiszor suhint végig, ahányszor alkalma adódik. A hang Jákobé — mondhatnánk —, amikor felfedezzük Ezsau karját. „Nem láttunk benne [a Koszorúban] csodát ekkor sem, csak egyszerűen jó lapot, s minthogy napi sajtónk sajnos állapotát tekintve már ez is sokat nyomott, örömmel ragadtunk tollat, egy akkorában vezetésünk alatt volt vidéki közlöny hasábjain külön cikkben ajánlva az irodalmi fontosságú vállalatot." Mikor „vezetett" Vajda „vidéki közlönyt", ahol „külön cikkben" ajánlotta „az irodalmi fontosságú vállalatot" ? A szálak Áldor Imréhez vezettek. Ő irányította 1863-ban főmunkatársi minőségben az Egri Postát, (1. 1863. jún. 24-i, 26. számát), s az általa szerkesztett Hirkürt egyik tőle eredő jegyzete tudósít Arany folyóiratáról („A ,Koszorú' mind érdekesebb lesz. A legjobb hangzású nevekkel találkozunk minden számában. Csak újdonsági rovatát bízná ügyesebb kezekre". . . stb. 1863. márc. 12., 11. sz.). Aldor Imrétől származnának — ezek szerint — a Bécsi Híradó három csillaggal útrabocsátott írásai? Ügy tűnik! Náday Ezüstös alias Agai Adolf is őt szerepelteti már idézett „szatirikus nekrológjában" „udvari káplán, s udvariatlan újdondászként", célozva Aldor szerzetesi múltjára (Bécsi Híradó vagy „A halva született nagyapa". 1865. szept. 30., 224. sz.). Mégis sommásan ítélkeznénk, ha a fentiekre ügyelve, igent mondanánk. Igazunkat bizonyítandó, vegyünk egy másik, három csillaggal jegyzett glosszát, jelesül az 1865. júl. 20-áról keltezettet (174. sz.). A Budapesti Szemle 1865. évi 5. számát ismerteti, megjegyezvén, hogy a „füzet öt cikket hoz, s mind az öt történeti tárgyú", majd így folytatja: „Ujabb időben a história-írás csak olyan szenvedély lett nálunk, mint a forradalomra következő években a lantpengetés volt. Ehhez hazafiúi fájdalom (!) jajdult föl nem ritkán az utcasarki koldus rongyaiban és undorral vegyes szánalmat ébresztő nyomoréksággal, abban a hazafiúi büszkeség keres és oszt tápot. Nem csodálkozunk rajta. Politikai életünk a nyilvánosság teréről leszoríttatván — itt szövődött tovább (...)" Különösen Thaly Kálmán „termékenységét" véli aggasztónak. Merészkedjünk elő játszmát döntő adunkkal, hősünket idézve: „Megjegyzésemmel a világért sem akarok a magyar tudományos szellem ez új áramlásának útjába állani; elborítana az bizonyosan, ha egyébbel nem sárral, s ha nehezen menekült meg a hazafiatlanság gyanújától, ki anno 606