AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Alessandro Guadagni levelezéskönyve

részt kell vállalniuk abban az óriási terherben, amit a hadellátás és a beszállásolás jelent. A törökuralom a fizikai pusztítás, a magyar királyság demográfiai viszonyainak teljes felborítása mellett, talán még végzetesebben hatott pszichológiailag az ország lakosságára. A tevékeny élet hiábavalóságának tudata a török uralom idején gyökerezett be és vált szinte magyar ethnoszkritériummá. Öt nemzedéken keresztül szinte szakadatlanul tartó rombolás, elhurcolás, a személyi és vagyoni biztonság teljes hiánya, önkény és magárahagyatottság olyan lelki roncsolást okozott az ország társadalmának jóformán minden rétegében, amelyet nem lehetett kiheverni. Ezzel függ össze a mindenkori pillanatnyi konstelláció szerinti magatartás gyakorlata, ami az egykorú leírásokban mint a magyarok „állhatatlansága" jelenik meg, és a perc örömeinek élés, evés-ivás, tobzódás, melyet műveikben legerőteljesebben Pázmány és Zrínyi ostoroznak, de szinte minden más kortárs író is. A jogbizonytalanságnak az a foka, ami a török ittlétének korszakát jellemezte, Európa más részeiben ismeretlen, talán csak a barbareszk kalózok által látogatott délitáliai partvidékeken található hasonló pszichózis; de az sem ilyen méretű. Ilyen körülmények közt az akkumuláció tevékenységének nem sok értelme van. Akinek van valamije, attól előbb-utóbb elveszik azt. Sokévtizedes, becsülettel és szerencsével összegyűjtött kis vagyonkát az önkény egy pillanatnyi eseménye elvihet, rablás vagy váltságdíj kényszer útján. És természetesen nem kedvez az ilyen helyzet az elmélyült spekulációt, a gyűjtést kívánó szellemi munkának sem. Az egyetlen, amit a magyar kívánhat : megszabadulni a töröktől, de ehhez évtizedeken keresztül semmi reménye, mert a segítség elégtelen. De most — 1683 után — megvan a segítség. Szinte abban a pillanatban, amikor a török seregek kiszorulnak az országból, felvetődik a ,,hogyan tovább?" kérdése. Érdekes és jellemző, hogy azok a tervezetek, amelyeket gondolkodó magyar fők tesznek, vagy a török határnak az ország központi területéről minél távolabbra tolásával foglalkoznak, mint Hevenesi Gábor vagy Esterházy Pál törekvései, vagy a rendi alkotmányt akarják átmenteni, mint a Patachich Boldizsár javaslata. Az ország belső erőforrásinak mozgósítása a hazai születésűek közül csak Kollonics püspök Einrichtungswerk-jében

22 ölt nagyobb szabású átgondolt 22. Szekfű Gyula: Magyar történet. IV. köt. Bp. 1935. 239 — 253. 1. A legalaposabb, leghosszabb és legkoncepciózusabb tervezet Magyarországra vonatkozóan ebben az időben a komáromi születésű Kollonics püspök nevéhez kapcsolható Einrichtungswerk. Bár Kollonicsot a magyar történetírás idegenként tekintette s részint ma is annak tartja; apja már megszerezte az indigenátust, s így ő is kétségtelenül a közjogi értelemben vett ,,nemzet" tagja volt. Tervezete, mely a privilégium nélküli országlakosokat hatékonyabb uralkodói jogvédelemben kívánta részesíteni, s ezzel a királyhoz, az ország akkori szuverén urához jobban hozzákapcsolni, abszolutista szellemű. A privilégiumféltő, defenzív, agrárbirtokra orientált nemesi felfogással szemben más alternatívát képviselt. A magyar történetírás még ma is adós az Einrichtungswerknek, e fontos történeti forrásnak publikálásával, holott Baranyai Béla és Kenéz Győző azt már régen előkészítették kiadásra. (L. Szekfű, i. m. 596 és Csizmadia Andor: Bürokrácia és közigazgatási reformok Magyarhonban. Bp. 1979, 63. 1.) A megjelentetés bizonyára sok közkeletű tévedést oszlathatna el. Egyébként az Éinichtungs Werkh-hől az OSZK Kézirattárának két, közel egykorú másolati példánya is van, Fol. Germ. 209 és 210 jelzet alatt, s van példánya az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának is. 427