AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Alessandro Guadagni levelezéskönyve

formát — egyébként külföldiek, főleg olaszok azok, akik az ország kiépítését elméletben és gyakorlatban kívánják előmozdítani. Nem akarunk kitérni itt sem Fra Gabriele javaslatára, sem Aloisio Fernando Marsigli szisztematikus tudmányos-rendszerező munkájára, csupán utalni kívánunk arra, hogy a Dunavölgy, a Kárpátmedence lehetőségeinek, természeti adottságainak kibontakoztatására most látszik elérkezettnek az alkalom. Mialatt a Balkánon és Magyarország déli síkságán még folynak a török elleni harcok: a dolgozószobákban az akkor modern európai államszervezés elméleti csatái folynak, melyek most már kiterjednek Magyarországra is. Ezek a tervek néha túllépik a realitás határát, mint Marco d'Aviano, gróf Jörger reményei Konstantinápolyt és a Balkán felszabadítását illetőleg — de néha megmaradnak az apró lépések reálisnak tűnő talaján. Guadagni bányaés csatornatervei, reformjavaslatai ebben az összképben kapják meg értelmüket. Az új központosított vagy központosításra törekvő államok merkantilista koncepciók jegyében igyekszenek a terület és a népesség felhasználását megszervezni; az igazgatás megújítása éppúgy eszköz ehhez, mint a kezdeményezni képes emberek támogatása. A visszafoglalás utáni Magyarország különösen alkalmas terep a kísérletekre — elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. A kérdés csak az: mi valósul meg a tervekből? Nem térhetünk ki itt részletesen most a terület, népesség és igazgatás bonyolult kapcsolatára a felszabadító háború korában: ezt külön tanulmányban akarja e sorok írója ismertetni. Csupán Guadagni szerepét akarjuk kissé megvilágítani kéziratával összefüggésben. Guadagni olasz, és szerepe értékelésében nem szabad megfeledkezni két dolgoról. Az egyik: Itália helyzete ebben a korszakban, a másik — és ezzel összefüggő — az olaszok szerepe Magyarországon a 17. század második felében. Itália: spanyol, császári és francia ütközőtér. De ugyanakkor a római birodalmi hagyományok és emlékek konzerválója a humanizmus kora óta: innen az érdeklődés az ókori császárság szervezőmunkássága iránt. Ugyanakkor elvándorlási terület is: a 17. századi ,,

brain export" klasszikus hazája. Itáliában számos állam van, de egyik sem nyújt elégséges teret igazán nagy koncepciójú tervekhez és pályafutásokhoz, kivéve az egyházi pályát. Marsigli, az önkéntesből lett hadmérnök, a római Limes nyomait keresi a Danubius partjainál, vele együtt sok más olasz küzd a császári seregben a török ellen, akik különösen az erődítésügyben és a szervezésben tűnnek ki. Nem hagyható ki már a felszabadító háborút megelőzően az olaszok tevékenysége a magyarországi bányászatban és a legfejlettebb szabad királyi városok kereskedelmében sem. Mindez összefügg: azok az itáliaiak, akik otthon nem élhetik ki koncepcióikat, Magyarországon kísérlik meg azt, akárcsak a császár többi tartományaiban is. Guadagni is egyike ezeknek; életrajzából már láttuk, hcgyan került a császári hadszervezet kötelékéhez — körülbelül Montecuccoli hazai szereplésének időszakában. A császári politika igyekszik a török elleni harcokban kitűnt olaszokat jutalmazni. Magyar honfiúsítást kapnak a Lucca (1681), Pellicioli (1682), Novelli (1685), Verzonis (1685), Poleni (1685), Tonso (1687), Pozza (1688), Pierizzi (1689), Bagliano (1693), Nigrelli (1695), Vecchi (1695), Salvatori 428