AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Alessandro Guadagni levelezéskönyve

Guadagni nagyon elmarasztló véleménnyel van a Szepesi Kamara tisztviselőiről. Úgy véli, hogy ezeknek nincs elég tapasztalatuk. „A Kamara hivatalnokai — mondja — nem olyan emberek, akik bejártak különböző tartományokat és országokat, akik látták és megértették, mitől függ a király haszna és java, mert nem voltak el nagyon messzire a saját fészküktől. Nem próféták és nem tudják felismerni az előnyös helyzeteket." Szembeállítja a hivatalnokokkal a katonákat. ,,Ezek közt vannak uralkodó hercegek, más kisebbek is, számtalan lovag, s a nagy tömeg zsoldoskatona, akik képesek arra, hogy az említett dolgokban tanácsot adjanak, mindannyian versengenek a dicsőségtől ösztöklélve, s egységesek abban, hogy gondolnak az uralkodónak teendő jó szolgálatra..." A katonasággal nincs gondja a felségnek. Viszont a kamaraiak ,,nem tesznek egy lépést sem, ha nem kapnak kiszállási költséget ;

17 teknősbéka-léptekkel haladnak, mindenütt akadályokat támasztanak és sok ezres költséget okoznak a királyi kincstárnak, és még egybet is lehetne mondani. .." Ezzel szemben a katonaságnál („soldatesca") ha egy magasabbrangú tiszt parancsot ad az alacsonyabbnak, a közkatonának, ezek végrehajtják a parancsot, akár saját belátásból, akár a büntetésből való félelemből, és semmiféle költséget nem okoznak a királynak. Javaslatot tesz Guadagni arra is, hogy az uralkodó váltsa vissza Csetnek, Krasznoharka, Szádvár és Torna uradalmakat, tartozékaikkal együtt; I. Lajos király (1351. évi) 13. artikulusa szerint adjon ezekért ellenértéket. „Ha ezek saját rendelkezésre fognak állni, a szokásos jövedelemnél sokkal nagyobb hasznot hajtanak majd." Arra gondol Guadagni, hogy itt is bányászatot lehetne folytatni. Ez mind hozzájárulhatna, hogy az uralkodónak meglegyen a 4000 főnyi jól felfegyverzett embere. Itt ismét a ,,gioco delli Signori Veneziani"-t, a „velencei játék"-ot említi. A megoldást pedig könnyűnek találja: csak egy parancs kell, hogy az alattvalók a törvény szerint dolgozzanak. (,,Solo dia un mandato, che gli sudditi travagliano secondo la legge.") Később, a Fouquetról szóló példa után, ismét törölt valamit Guadagni, ami az olasz szövegben megtalálható: a kincstár egy újabb lehetőségére hívja itt fel a figyelmet. ,,A nagy családok — mondja — melyek az országban hatalmasak voltak, nagyobbrészt kihaltak: sok birtok másokhoz került, akik azt megvették, és akik azt most örökösként birtokolják. Per defectum seminis az örökös jog a királyi kincstáré." Guadagni a tulajdonjog kontrollját kívánja. Úgy tartja, ezek a zálogon bírt javak törvényellenesen vannak a jelenlegi tulajdonos kezén. Tehát ennek meg kellene váltania, hogy örökös tulajdonként bírhassa, de az érték 2%-át fizesse meg. Tipikus kamarelista sakkhúzást javasol tehát, s nem is véletlenül áll ez a javaslat közvetlenül az említett francia példa után.

18 17. „Liefergeld": kiszállási,, utazási költség, mely a hivatalnokok rendkívüli költségeit volt hivatva fedezni. 18. Franciaországban, ahol a hivatalvásárlás rendkívül el volt terjedve és az állami bevételi források egyik jelentős tételét képezte a hivataleladás, a rendkívül nagy hadiköltsógek egyik fedezési módja az volt, hogy 1688 után a tisztviselőkkel újra megvetették az állásokat, sőt a városokkal is azokat a hivatalokat, melyeket a város maga töltött be választás útján. (L. Göhring, Martin: Die Ämterkäuflichkeit im Ancien Régime. Berlin 1938, 173, 178. 1. 423