AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - V. Ecsedy Judit: Egy dunántúli református nyomda sorsa
1671. évi sárospataki kiadás. 49 A kötet betűanyaga alapján az 1626-os kiadási év mindenesetre valószínűbb, mint az 1619-es. Az 1627. évre szóló kalendárium mellett ez a — feltételezésünk szerint Pápán 1626-ban kiadott — könyv és Pázmány erre vonatkozó megjegyzése bizonyítaná mindössze, hogy 1626-ban ténylegesen Pápán volt a nyomda. Összegezve tehát, valóban nincs 1626-ból való, Pápát mint nyomdahelyet megjelölő nyomtatvány. Sőt, 1627-ből is csak egyetlenegy: az 1628. esztendőre szóló kalendárium,^ amely — már(?) — Pápán jelent meg, de tudjuk, hogy a kalendáriumok nyomtatása az év utolsó negyedére szokott esni, tehát — bármilyen értelmetlennek látszik is a nyomda ide-oda költözgetése — nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy 1626. októberétől kb. 1627. októberéig a műhely ismét Németújvárott volt. 1628-ból a pápai műhely termékei közül ismerjük Samarjai János: Magyar Harmónia című munkáját. 51 A könyvet a szerző Ecsy Orsolyának ajánlja, 1628. január 25-i keltezéssel, a nyomdász Szepesváraljai Bernhard Máté. Fennmaradt még az 1629. esztendőre szóló kalendárium, 5 ' 2 ' ugyancsak a teljes impresszummal. A nyomdász ezt Zichy Pál úrnak ajánlja Pápán 1628. szeptember 29-én. Az Országos Levéltárban található az az egyleveles nyomtatvány, amelyet Zorkóczi Sámuel református lelkész számára állítottak ki, és amely — ellentétben a hasonló, 1619-ben Körmendről datált okmánnyal — valóban a Bernhard Máté vezette pápai műhely terméke. Betűanyaga alapján csak annyit állapíthatunk meg, hogy bizonyára 1619. után készült, minthogy már szerepel benne egy 1619. folyamán öntött betűtípus, de legkésőbb 1629-ben, tekintve hogy 1629. június 20-i keltezéssel állították ki. 52a Ez alatt az idő alatt azonban az itt használt, viszonylag ritkábban igénybe vett betűtípus nem változott annyit, hogy az a közelebbi datálást lehetővé tenné. Még az 1620-as évek elején, érsekújvári tartózkodása alatt írta Pécseli Király Imre az Abecedáriumot, 53 amelyet Bernhard Máté 1630-ban Pápán nyomtatott ki. A címlap verzóján ott szerepel a tipográfus Bernhard Máté és fia Mihály neve is, mintegy emléket állítva a Pécseiivei és társaival együttes érsekújvári tartózkodásuknak. Az 1630. évre szóló naptár létét csak feltételezzük. 54 1631-ből nem ismerünk pápai nyomtatványt, jóllehet a nyomda ekkor még működött, hiszen — tudtunkkal — utolsó terméke az 1632-ben kiadott, 49. Az erre vonatkozó irodalmat 1.: Havrán Dániel i. m. 69 — 70. 1. — Thury Etele: Pathai István Belényesbe menetelének oka és ideje. = Protestáns Szemle 1903. 361 — 366. — Semmelweis, Kari, i. m. 68. 1. — Kathona Géza = Magyar Könyvszemle 1971. 351 — 352. — Thury Etele: A dunántúli ref. egyházkerület története I. Pápa 1908. 201-202. - Zoványi, i. m. 462. 1. (Összefoglalva 1. RMNy 1372. tételnél.) 50. RMK I 572 = RMNy 1398. 51. RMK I 573 = RMNy 1419. 52. RMK I 585 = RMNy 1420. 52aMKsz 1913. 244 = RMNy 1447 (OL R 302 Egyházi iratok, Prot. 15. tétel, 13. cs. 14. fol.) 53. RMK II 466 = RMNy 1484. 54. Századok 1868. 740 = RMNy 1446. 322