AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)
IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: A magyar csízió átdolgozásai
magyarra fordítva MOLNÁR János. Ennél nagyobb azonban a valószínűsége annak a feltevésnek, hogy az összeállító maga a kiadó vagyis MÜLLER Ignác volt. A fordításra történt hivatkozás a címszövegben inkább csak az ilyen jellegű népkönyvekben szokásos és jól bevált fogásnak minősíthető, amely a vevők érdeklődését volt hivatott felkelteni. Reálisnak tűnik, hogy MÜLLER Ignác családnevét magyarra fordította, keresztnevének pedig csupán betűjelét tette ki, hiszen az „Ignác" nem kifejezetten magyaros jellegű. Megerősíteni látszik ezt a feltevést a „Müller Ignác népies könyvtára" elnevezésű sorozat, ill. annak két, ismert tagja: 77 az egyik a Szerencsekönyv című sorsvetőkönyve, 78 a másik az ő vőfélykönyve. Összeállítóként ezeken „Molnár lg.", ill. „Molnár I." szerepel. További gond a MÜLLER—MoLNÁR-féle csízió megjelenési ideje. Az OSZK példánya 79 a növedéknapló tanúsága szerint 1903. február 25-én MÜLLER Ignác antikváriustól vétel útján került beszerzésre. Szükségszerűen ez előtt az időpont előtt kellett tehát elkészülnie a kis könyvnek. 80 A szövegösszevetésből egyértelműen megállapítható, hogy a MüLLER-féle csízió nyelvében jóval modernebb, mint az 1874. évi BARTALiTS-féle átdolgozás. 81 A fentiekben említett „Müller Ignác népies könyvtára" című sorozat eredeti borítékain MÜLLER jelentős számú és hasonló, népkönyvjellegű kiadványainak jegyzéke található, amelyen a Csízió is szerepel. A borítékon az árazás forint-krajcárban olvasható. Mind ez a körülmény, mind az, hogy e sorozatból a fentebb már említett Szerencsekönyv-et PETRIK Géza az 1885 és 1900 közötti ciklusban regisztrálta, arra enged következtetni, hogy MÜLLER csíziója a 19. század legvégén jelent meg. BÁLINT LAJOS CSÍZIÓJA A hagyományos csízió a mostani tanulmány első részében ismertetett ellenlábasait tehát mind jócskán túlélve végül is az átdolgozások sorsára jutott, amelyekről közvetlenül ezt megelőzően esett szó. „Az öregkori végelgyengülés" félreismerhetetlen jeleként értelmezendő folyamattal párhuzamosan megkezdődött maga az „agónia" is, a csízió „életének" utolsó stádiuma. Ekkor a csíziót már önálló átdolgozással sem tekintették megmenthetőnek, hanem csak több-kevesebb elemét igyekeztek átemelni más, kelendőbb kiadványba, annak csupán részeként. Az ehhez felhasznált főmű többnyire az álmoskönyv volt. E két, eredetileg önálló és egymástól független kiadvány összefonódására jó példa a csíziónak időrendben az az utolsó ismert átdolgozása, amelynek ismertetésére az alábbiakban kerül sor. 77. OSZK 11.377/1-2. 78. Magyar Könyvészet 1886 — 1900. Szerk. PETRIK Géza. Bp. 1908, 567. 1. 79. 71. jegyzet. 80. Furcsa, hogy e kötetet a kiadótól megvették, és tőle, ill. a fel nem tüntetett nyomdásztól nem kötelespéldány formájában, tehát ingyen szerezték meg. — Az OSZK 1903. II. napló 63. sz. szerint további 13 könyvvel együtt összesen nyolc koronát adott érte a könyvtár. 81. Jó példa erre, hogy BARTALITS régies „hold-újság" helyett MülXERnél következetesen a korszerű „újhold" olvasható. 535