AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Petőfi Sándor és a magyar irodalmi múlt („Széphalmon" c. versének értelmezése)

adnunk. Hevesen ítélkezett, nem mérlegelt, hajlamos volt a kiélezett megfogalmazásokra, de a lényeges kérdésekről mai szemmel nézve is helyesen szólt. Ahogy helyesen és egyértelműen méltatta ARANY János zsenijét, azt emelve ki költészetéből, ami valóban újszerű, értékes; és kora prózairodalmából JÓKAiban látva meg az igazi tehetséget. Mit sem von le PETŐFI egyéni és fölfedezően újszerű, polémikus fölismeréseiből, hogy bizonyos kérdésekhez nem ő nyúlt először.

10 Amit ő kimondott, az már abban is újszerű, ahogy kimondta. így nem PETŐFI az első költő, akit Széphalom versre vagy úti levélre ihletett. VACHOTT Sándor 1841. november 6-án járt ott (vagy írt élményéről; a vers még november 28-án megjelent az Athenaeumban). ő is ,,szent öreg"-nek nevezte KAZINCZY Ferencet. „Mert ám szegényül néze rád a sors, S ha könnyeid nem sózták volna meg, Gyakorta ettél sótlan kenyeret." KAZINCZY éhezhetett, de családja nyomorúsága miatt nagyon fájt a szíve. Most kő ékeskedik hantján. S bár mindenki adósa a költőnek, mégis feleségének kellett felállítania a szobrot! „Lehettek s voltak hű apostolok, De ő a nyelvnek megváltója volt!" Néhány vonatkozásban (felesége állíttatta a szobrot, a nyelv megváltója volt! stb.) PETŐFI versét készíti elő ez a költemény; különösen érdekes a „megváltó"-gondolat és KAZINCZY személyének, és általában a „megváltó"nak és a költőnek az azonosítása. ERDÉLYI János szép rajzának (Látogatás Kazinczy sírjánál. = Regélő Pesti Divatlap 1842. I, 9. sz., jan. 29.) gondolatai is ebbe az irányba visznek. „Özvegye szobrot emelt a fák között sírja fölé, annyi hűséggel és áldozattal, mintha egyedül érte élt volna, és nem a hazáért is. A haza mindeddig nem emelt". A továbbiakban ERDÉLYI kiemeli KAZINCZY Ferenc áldozatának nagyságát: „Mennyi kebelszentség kellett ahhoz, hogy kigúnyolt eszméért, minő a nyelv mívelése volt akkoron, ő a haza jeleseinek s nagyjainak személyes ismerője és barátja, éj jelét-nappalát, fényes születés mellett az élet örömeit feláldozza szintén a szolgai szegénységig." S a következtetés a paradoxonként megfogalmazott summázat: „Kazinczy megépíté a magyar nyelv csoda alkotmányát, s a ház feje fölött építetlen maradt." PETŐFinek nem kellett feltétlenül ismernie ezeket a sorokat (bár könynyen elképzelhető, hogy olvasta ezeket); KÖLCSEY Ferenc emlékbeszéde határozta meg a KAZiNCZY-képet, ő szólt a „borzasztólag szép" pályáról, ez élt a köztudatban. Ehhez járult a 30-as évektől terjedő „megváltó"-gon10. E kérdésre vonatkozólag HORVÁTH Jánosnak a 3. számú jegyzetben idézett PETŐn-könyvében gazdag anyagra lelhetünk. A Széphalmon c. versről:^ 573. Kazinczy sírján címmel TARKÁNYI Béla is írt verset. = Közlemények az Elet és Tudomány köréből 1841. I. 48. sz. 457