AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)

III. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Havasi Zoltán: 1919 és a Széchényi Országos Könyvtár

nyi és Egyetemi Könyvtár) helyzetét azzal a céllal, hogy javaslatot tegyen egy összevont országos könyvtár létrehozására. SZÁSZ Károly alapos fontolgatások után nem tett ilyen javaslatot. Gondos elemzésből levont logikai következtetése szerint: „nem marad fönn egyéb, mint szorosabb vagy tágabb összeköttetést hozni létre a három könyvtár között, s egyöntetűen és tervszerűleg eszközölni gyarapíttatásukat. . . Mind a három könyvtárra eredete, eddigi rendeltetése, jelenlegi tényleges állása s ehhez képesti természete bizonyos külön jellem saját bélyegét nyomja, melyet ignorálni éppoly kevéssé lehet, mint letörülni rólok sem könnyű, sem célszerű nem volna . . . Különben is, ha a három könyvtár teljes egyesítésén s összeolvasztásán azt értjük, hogy azok egy helyt, egy országos könyvtárépületben állíttassanak fel (másképp, mint egy könyvtárt, rendezni s használni sem lehetne), hol vesszük arra a szükséges épületet? s miért költenénk reá, mikor a múzeum s akadémia könyvtárai saját palotáikban el vannak helyezve, s csak az egyeteméről kell gondoskodni." Nem marad más lehetőség; „külön tartva a három könyvtárt, megőrizve egyediségöket, oly összeköttetést hozni köztük létre mégis, mely míg egyfelől tervszerű s összhangzatos gyarapíttatásukat teszi lehetővé, mindeniket saját természetéből kifolyó jellemében gyarapítván tovább, s emelvén a maga nemében lehető teljességre, ezáltal végre azt eredményezze, hogy a három könyvtár, ha részben fedezi is egymást, illetőleg az egyetemes tudományosság kívánalmaival szemben hézagokat többé ne engedjen, s így, bár három külön helyen felállítva (. . .), együttvéve mégis egy teljes, egyetemes országos könyvtárt kéjjezzerí',

24 Ez a fajta „egyesítési" törekvés volt az egyik örökség, amellyel a Tanácsköztársaság könyvtárpolitikájának is számolnia kellett. Számolnia kellett, mint az egy országos könyvtárra irányuló törekvéssel és számolnia kellett, mint a valóságos egyesítésre irányuló szándék elvetésével. Időközben felépült az Egyetemi Könyvtár új épülete, a Széchényi Könyvtár pedig nemcsak állományában gyarapodott, hanem — éppen EÖTVÖS József ösztönzésére, aki az intézményt a nemzetközi tudományosság általános jellegű gyűjteményévé kívánta formálni — új könyvtárrendezési reformokat hajtott végre, és egyre inkább aspirált a könyvtári vezetőszerepre, ill. a kor követelményei szerinti nemzeti könyvtári rangra. Kedvezőbb elhelyezést célzó törekvéseiben támogatókra is lelt. A főváros könyvtári ellátását többen elemezték a nemzetközi összehasonlítás és a statisztika módszereivel. GYÖRGY Aladár (1844—1906) után és SZABÓ Ervin (1877—1918) előtt megtette ezt JANKOVICH Béla (1865 — 1939) is 1895-ben, aki közgazdász volt, és aki szerint: „elérkezett az idő arra, hogy a párisi Bibliothéque Nationale, a londoni britt múzeum könyvtára s a külföld többi nyilvános könyvtárai mintájára a magyar és nemzetközi jelleget egyesítő nagy nyilvános könyvtár létesítésével pótoljuk az előző nemzedékek mulasztásait. Önként érthető, hogy e nagy czélt úgy érjük el legkönnyebben, ha meglevő könyvtáraink egyikét szélesebb alapra fektetjük, és azt valódi nemzeti könyvtárrá alakítjuk át. Erre a czólra két könyvtár között lehet választanunk; ezek: a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára és az egyetemi könyvtár".

25 24. SZÁSZ Károly: Közkönyvtáraink 8 az egy országos könyvtár. Pest, 1871. 1 — 9.1. 25, JANKOVICH Béla: Magyar nemzeti könyvtár. = Magyar Könyvszemle, 1895. 1. sz. 11. 1. 235