AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

Pajkossy György: Sebestyén Géza 1912—1976

hiányzik. Ezért képviselte sokszor, messzebbre tekintve, nem a mai, hanem a holnapi realitást. A pályatársakkal való kapcsolatban magatartását az emberi tisztelet és felelősségérzet, a közös szakma szeretete szabta meg. Jóhiszemére, segítségére mindig mindenki számíthatott. Tudott részt venni más gondjában és tudta a tapintatot és könyörületet minden más elé helyezni. Az etikus magatartás parancsa alól felmentést nem ismert. Szenvedélye volt a könyvtáros-mesterség. Eletét tette rá, a szó szoros értelmében, tizenhat órás napi keretben, huszonnégy órás gonddal. Magánéletének idejét is könyvtári munkájának adta. Amire mégis szakított időt: az irodalom, a történelem, a képzőművészet. Sok klasszikus alkotás életre szóló élménye mellett ezekben is fiatalos készséggel kereste az újszerűt, újat mondót, a vitatottat. Betegsége során barátai óvták a korábbi munkairam folytatásától. Hallani sem akart könnyítésről. Tudta, hogy kockázatot vállal, de úgy érezte, érdemes. Folytatni akarta munkáját. Nem kerülhetett rá sor. * A fiatal tanár pályája a nyelvtudománytól indult. A magyar nyelvészek nagy számvevője, Pais Dezső a fiatal Sebestyén Gézát, nagy sikerű, kétszer kiadott doktori értekezése után mindvégig „hűtlen nyelvészként" tartotta számon. A tehetséges nyelvész azonban a szaktudományi stúdium és alkotás helyett — nem könnyű szívvel — a könyvtárosságot választotta, de annak legátfogóbb, művelődéspolitikai jelentőségű szintjét. A Széchényi Könyvtárba 1958-ban lépett mint főigazgató-helyettes és egyben a Könyvtártudományi és Módszertani Központ első vezetője, programadója és szervezője. * A könyvtáros Sebestyén Géza a magyar könyvtártan és könyvtárszervezés legsokoldalúbb modern képviselője. Fölényesen otthon volt a könyvtártan egész területén, elméletben és gyakorlatban; ennek köszönhette országos szakmai tekintélyét. Művelődéspolitikai alapállása talaján szinte pályája kezdetétől személyében példázza a tudományos és közművelődési könyvtárak összetartozását. Munkássága mindvégig kétirányú, kettős maradt. Mindennél fontosabb feladatnak tartotta tömegkönyvtáraink felszabadulás előtti szégyenletes állapotának a megjavítását, a továbbiakban pedig a könyvtárügy társadalmi súlyának, megbecsülésének a fokozását. Minden külföldi példát szemmel tartott, keresve, ami azokból a magyar viszonyokra alkalmazható. Számolt a társadalmi fejlődéssel, a szellemi munka térhódításával, igényeinek növekedésével. Felfogása, könyvtárszemlélete a századelő haladó magyar előzményeire épült; a tömegkönyvtárak hálózatszerű működésének az 1919-es elődök nyomán úttörője. A közművelődés politikai program volt számára: a parasztok, munkások, perem kerületiek, a nép kulturális felemelkedésének útja. Nincs Magyarországon 8