AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Frank Tibor: Apponyi Rudolf londoni követsége (1856—1871)

ség szerves részeként nyerte el a maga értelmét. A korszak államférfiai már jól tudták, hogy ,,az eredményes külpolitika nem csupán az állam hatalmi adottságaitól, hanem sok tekintetben a külpolitikai vezetés és a külpolitikai apparátus munkájától is függ."

63 Különös gondot fordítottak tehát a követség munkamódszereinek fejlesztésére, az információszerzés és -továbbítás technikájának, mechanizmusának tökéletesítésére. A londoni osztrák követség nem tartozott a népes diplomáciai missziók közé. APPONYI Rudolf gróf v. b. t. t., cs. és kir. kamarás ezekben az esztendőkben általában egy követségi tanácsos, egy vagy két követségi titkár és egy-négy attasé főnöke volt, ha ehhez bizonyos értelemben hozzá is adhatjuk a londoni főkonzult és a konzulátus irodavezetőjét.

64 A párizsi méretekhez szokott PLENER 1867 elején csodálkozva állapította meg, hogy „a személyzet igen kis létszámú". De kevesebb tennivaló is akadt Londonban, mint Párizsban. A követség személyi állománya feltehetően arányban állott egyfelől avval a jelentőséggel, amelyet az angol—osztrák diplomáciai kapcsolatoknak Bécsben tulajdonítottak, másfelől pedig az ennek folytán Londonban elvárt munkamennyiséggel. „Az irodában sokkal kevesebb tennivalónk volt, mint Párizsban; az ott oly sok munkát jelentő adminisztratív levelezések és beosztotti foglalatosságok itt sokkal kevesebb időt vettek el."

65 Mint általában az osztrák (osztrák—magyar) külképviseletek, a londoni követség is hetente legalább kétszer jelentett és igen gyakran (sokszor másodnaponként) küldött táviratot. A jelentés anyagának összegyűjtése, a pontos informálódás rendkívül fontos részét képezte a beosztottak munkájának — innen az „intézményesített társasélet" kiemelt jelentősége. Az összegyűjtött információkat a jelentés (dépéche) tradicionális formájában továbbították Bécsbe, nemegyszer sifrírozott táviratban előzetesen közölve a lényeget. Felváltva használták a francia és a német nyelvet, s a követ gyakran írt magánlevelet is bécsi főnökeinek, olykor éppen a legfontosabb híranyagot továbbítva ezen az úton.

66 Az irodai munkát e korszakban még — adminisztratív személyzet alkalmazása nélkül — maguk a beosztottak, elsősorban az attasék végezték. BEUST kinevezése után Leopold Friedrich Freiherr von HOFMANN, az új kancellár külügyminisztériumi osztályfőnöke, a későbbi közös pénzügyminiszter vezette be a tisztviselők alkalmazását.

67 Ez természetesen nem váltott ki osztatlan elisme63. GERBORE 207. 1. DIÓSZEGI István: Klasszikus diplomácia, modern hatalmi politika. (Bp. 1967.) 252 — 253. 1. Vö. Richard SALLET: Der diplomatische Dienst. Seine Geschichte und Organisation in Frankreich, Grossbritannien und den Vereinigten Staaten. (Stuttgart, 1953.). 64. Gothaischer Hofkalender (Vö. az 58. sz. jegyzettel.) A londoni főkonzulátust Anton von ROTHSCHILD báró vezette, a munka tényleges irányítója azonban Ignaz von SCHAEFEER lovag volt (HOPMANN reformja után — La következőkben — egyúttal a követség kereskedelmi irodájának az igazgatója.) Főkonzulátus működött még Liverpoolban; konzulátus Cardiff-Newportban, Corkban és Queenstownban; alkonzulátus Portsmouth-ban, Bristolban, Gloucesterben, Plymouthban, Swansea-ben, Newportban, Hullban, Birminghamben, Dublinban, Manchesterben, Northshieldsben, Newcastle-ban, Glasgow-ban, Edinburgh-ban és Leithben; konzulátusi ügynökség Ramsgate-ban, Yarmouth-ban, Milfordban, Dartmouth ban, Penzance-ban, és St. Mary-ben. (Vö. Átnézet az összes külállamokban . . ., i. m. 15-16.) 65. PLENER L, 111-112. 1. 66. DIÓSZEGI István: Klasszikus diplomácia . . ., 254 — 255. 1. 67. PLENER L, 193. 1. 32

s 499