AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Wix Györgyné: Német szerencselovagok a 18. század végi Magyarországon

Az ügyek ilyetén való alakulása miatt gróf FORGÁCH Miklósnak arra is kellett gondolnia, hogy igazát röpiratban védje meg, s ehhez valószínűleg ügyes tollforgatót keresett magának. Ezt a feltételezést természetesen nem úgy értjük, hogy fizetett volna BEHRISCHnek — vagy másnak —, hanem úgy, hogy sugallta valamely lekötelezettjének egy röpirat gondolatát és bizonyos mértékig anyagát is. Lekötelezettnek pedig kéznél volt BEHRISCH: ekkor már — mint a Wiener Autoren-ből is kiderül — Újlakra bejáratos régi ismerős, vendégbarát, ugyanakkor tollát gyorsan és ügyesen forgató ismert publicista, aki ráadásul műveiben maga is az erkölcsös egyénnek a tömegek érdekében vállalt önfeláldozását hirdeti. Persze lehetséges, hogy B. azaz BEHRISCH spontán publikálta a Schreiben eines Wieners-t, pusztán FORGÁCH gróf iránti hálája jeléül. Ez esetben azonban felvetődik a kérdés, hogy miképpen került a kezébe az az Allerunterthänigstes Pro Memoria, amelyet BEHRISCH teljes szövegében közöl a röpiratban, mint legfőbb bizonyítékát az őrültnek kikiáltott gróf kiválóságára.

39 Ebben a folyamodványban, amely FORGÁCH Miklós gróf legkorábbi ismert közjogi fejtegetése, a kiváló államférfi arra kéri az uralkodónőt, hogy tegye lehetővé Nyitra vármegye számára a királyi kegyelemért való folyamodást az elítélt nevében, olyan esetekben, amikor a törvény halálos ítéletet ír elő. A kérés hangsúlyozza, hogy a szegény tanulatlan „contribuensek" bűnt tudatlanságuk következtében követnek el, s éppen ezért nagyobb szükségük van védelemre, mint a tanult embereknek. (A kegyelem természetesen nem más, mint börtönbüntetés, a halálos ítélet helyett.) A folyamodvány — írja BEHRISCH, annyira megindította MÁRIA TERÉziÁt, hogy még ugyanabban a hónapban jóváhagyta a benne foglalt kérést. Ebből is világosan látható — mutat rá a röpirat — micsoda nagy szellem az az ember, akit most az újságok mint egy „unfähigen Kopf"-ot sárba rántanak. Gróf FORGÁCH Miklós és Heinrich Wolfgang von BEHRISCH kapcsolatát ismerve, adódik egy momentum BEHRISCH életében, amely ennek az ismeretségnek a fényében bizonyos asszociációkra ad okot. BEHRISCH életéről szólva, MEUSEL egy Beichsanzeiger-heli cikket említ BEHRISCH pesti tartózkodásáról. Valójában MEUSEL hivatkozása nem egy cikkre utal, hanem egy „Nyílt tér" -szerű közleményre a „Familien-Nachrichten" c. rovatban.

40 A közlemény így hangzik: „Nachricht. Da in dem R[eichs] A[nzeiger] eine Anfrage nach dem Chevalier Beris vor einiger Zeit gestanden, so dient hierauf ergebenst zur Antwort, dass ich mich jetzt in Ofen, in der Raizenstadt, auf der neuen Gasse Num. 984. befinde und weitere Verfügung erwarte. Ofen, den 9. Septbr. 94. Behrisch." A Reichsanzeiger 1794. évfolyamában azonban nem sikerült olyan érdeklődő hirdetést találni, amely Chevalier de BERist kurrentálta volna. A közlemény tehát inkább úgy tűnik, mint egy magas állású megbízónak küldött gyors és biztonságos tájékoztatás. A hirdetés önmagában azonban nem volna elegendő a gondolattársításhoz. A kétségkívül merész asszociációt a dátum, 1794. szept. 9. indítja el. MARTINOVICS letartóztatása után, amikor BATSÁNYit az egész országban keresték, körözték, az 39. A „Pro Memoria" 1779-ben kelt. Az OL-ben őrzött Forgách-levéltár megyei iratai között (P 1885) szerepel egy összeállítás, amely a megyében 1750 és 1777 között hozott halálos ítéleteket sorolja fel, kimutatva kit miért, mikor ítéltek el, az ítélet végrehajtás módját stb. Ez a felmérés képezhette a felterjesztés alapját. 40. Reichsanzeiger 1794. II. 910. 1. 228