AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

Havasi Zoltán: Birkás Endre 1913—1975

és teljes egyetértéssel csatlakozott az írók testületének és felügyelő minisztériumunknak ahhoz a szándékához, hogy irodalmi munkássága elismeréséül hatvanadik születésnapja alkalmából az Elnöki Tanács által adományozható, a Munkaérdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesüljön. Ebben az évben azután keserűen szorongató érzés és egyre erősödő aggodalom kerített hatalmába bennünket betegsége, gyorsan romló egészségi állapota láttán és hallatán. Egy ideje meg már tudtuk: közelesen mekkora gond nehezül a könyvtárra, milyen veszteségérzés leselkedik reánk munkatársakra, barátokra. Bekövetkezett, ami elkerülhetetlenné vált. Kevés vigasz, gyenge önnyugtatás ma nekünk, hogy a kitüntetés csekély elismerése még az aktívan munkálkodó embert érte; hogy egyik legjobb könyve második kiadásának tiszteletpéldányait még maga dedikálhatta azoknak, akiknek szánta; hogy sokágú tevékenysége egyikéért miniszteri dicséret illette a legutóbbi időkben. Tapasztalhatta: teremtődő, alakuló új magyar világunkban kevesebben vannak már olyan „elfelejtett emberek", akik rászolgálnak a megbecsülésre. A gyászjelentés szövegezése közben nehezen találtuk meg a kifejezéseket, a hozzá méltó méltatást. Melyek a legjellegzetesebb jegyek, amelyek felölelik személyisége emlékét, markánsan összegezik a lezárult életutat. Bemutatják: kit vesztettünk el, de úgy, hogy nem mondunk túlzót — még a fájdalmas veszteség érzése se ragadtat el bennünket, nem mondunk semmi feleslegeset, mert így vagyunk hozzá hűek. „Személyében a könyvek világának avatott ismerőjét, az irodalom művelőjét, mindenki által szeretett és becsült munkatársunkat vesztettük el" — adtuk tudtul szűkszavúan a fájdalmas hírt. A könyvek világába, értelmiségi környezetbe született bele 1913-ban Budapesten. Tízéves korában Pécsre került, ahova apját a francia irodalomtörténet professzorává nevezték ki. Itt végezte középiskoláit, majd az egyetemet. Jogtudományi doktorátust szerzett. „A jog nem érdekelt, nem volt szándékom diplomámmal kenyeret keresni" — írja az összesen huszonöt sorba szorított életrajzában akkor, amikor már ötven évéről adhatott számot. 1938-ban katonáskodás és külföldi tanulmányutak után Budapesten az Egyetemi Nyomdánál helyezkedett el. Lektorkodott a kiadóhivatalban, később a vállalat könyvesboltjába került. A könyvek világa. Ettől kezdve már végleg összeszövődött az élete a könyvvel. A rabjukká is válhatott volna. Ez a világ zárttá is válhat. Az ő generációja számára a történelem sem engedte, hogy a könyveknek éljen csupán, hanem nyersen, durván közbeszólt többször is a katonai behívók barátságtalanul hivatalos nyelvén. De személyiségének szabad szelleme, humanista érzékenysége, életszeretete se engedte leragadni pusztán a könyvszakértői foglalkozás, mesterség szintjére. A háború alatti gyakori katonai behívások, szolgálat két alkalommal is hadműveleti területen, a doni visszavonulás borzalmainak átélése, töredezetté tették pályakezdését, próbára tették személyiségének erejét. Eletének éppen a fele esett a felszabadulás előtti, másik fele a felszabadulás utáni időkre. Kötelezettségeit hosszú időkön át valami időtlen, formákhoz kötött kötelességtudattal (több nyoma van hivatalos irataiban és irodalmi alkotásaiban is annak, hogy az adminisztratív botlásoktól való szorongásoktól is vezetve) teljesítette, de tisztának őrizte meg őt humanizmusa, tartózkodása a galádságoktól, majd egyre fokozódó ellenállása az embertelenséggel szemben, helyenként szkepticizmusa — az elerőtlenedések periódusaiban. 1.8