AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berlász Jenő: Hogyan fogadta társadalmunk és a külföld a Széchényi Könyvtár alapítását?

A Dunántúlon élő írók levelei közül hármat emelünk ki. Az egyik BARÓTI SZABÓ Dávidé. Ebben a következők olvashatók: Te, Széchényi, „királyi kincsnél többet nyújtottál a Hazának. Ugyanis mi lehet szebb» hasznosabb, szükségesebb a tudományoknál? Ezeknek eszközlése által jutottak a nevezetesebb birodalmak virágzásra, a nemzetek vadonságokból szelídségre, a hadi mesterség, kézi munkák és kereskedések tökéletességre. Ezek nélkül örök feledékenység nyomná a történt dolgokat; kiveszne vitéz bajnokainknak s dicső eleinknek emlékezete, maga magát sem ismerné az ország. . . Ha kiholt régibb, kivált magyar Íróinkat nézem, újra születni látszadoznak Általad. . . Ezer hálával tartozunk, hogy összegyűjtötted, az enyészet veszedelméből kiragadtad, a setétségből a világosságra hoztad őket. . . S ha az élő magyar írókat nézem, ezeknek is lankadó tevékenységét félfrissítetted. Mert várhatták-e ezek fáradozásaik jutalmát? Hisz a mostoha körülmények folytán nyomtatásra költött pénzük úgy sem térült meg. De minden jutalomnál többet jelent nekik, hogy munkáik az Országos Könyvtárba kerülnek, s az olvasni akaróknak átadatnak, s az idők viszontagságai ellen megvédetnek. Ki ne érezné megtiszteltetésnek, hogy Gatalogusodban szerepel, s ki ne nyerne ettől serkentést ama henyélő magyarok között, hogy vétkes álmaiból valahára felébredjenek s elmebeli tehetségüket közhaszonra fordítsák. . . Szerencsések azok, akik ezen nagy kincshez közelebb férhetnek; akik ezzel, amikor nékik tetszik, kedvek szerint élhetnek! Be jó módjuk légyen, a többi között egy tökéletes nagy szótárnak készítésére és a magyarság virágainak bőséges összveszedésére!. . . Hazád fényességére s Nemzeted boldogítására született nagy Gróf, vajmi messze látott mélységes elméd! Más ítéléssel lesznek ezután honunk felől a külső nemzetek. . . Azonban az országnak Tőled ajándékoztatott nagy könyvház. . . meg nem szűnik a Tiéd lenni: a Te fényes neved fogja mindenkoron viselni, és minden haszon, mely abból áradand, Teneked, mint kútfőnek fog illő köszönettel tulajdoníttatni."

213 Egy másik dunántúli író, akinek a gondolatai idézésre méltók, KBESZNERICS Ferenc Szombathelyről. Levele a Nemzeti Könyvtár eszméjének méltatásával kezdődik: „Mely eredeti gondolat ez! Minő különösség a maga nemében! Hazánk tudományos kincseit, több magyar századoknak elmebeli iparkodásait egybegyűjteni, Hazánknak ajándékozni, a tudós világgal közleni a mutatóban, és megmenteni minden történhető veszélytől! Fogja minden hazai tudós könyvtáradnak hasznát venni; nemcsak az, aki közelebb láthatja, fianem minden messze levő is, kinek kezébe jóvoltodbul eljuttand a mutató, sőt még az utolsó időkben élő maradék is, és emlékezetedet áldani. Halhatatlan Férfiú! Meggyőzted ezen szerencsés gondolattal győzhetetlen Mátyás királyunkat, mert valóban sokkal szenvedhetöbb volna az ő híres könyvtárának elveszte, ha mutatóját bírnánk és tudnók, mi volt ott, mi veszett el. Győzedelmeskedtél Te a veszendőségen is! Megtörted hatalmát a mindent megemésztő üdőnek és kegyetlen kezéből könyvtáradat kiragadtad. Érje bár akármely veszély, rombolja el egy másodfik] Szolimán, vagy a régiségnek köveket emésztő foga [egye] meg — megbocsáss, hogy ilyen irtóztató történhetőségre emlékeztetlek —, mutatóid, melyek a tudós világban el lesznek szélledve, ujjal fogják mutatni könyvtáradnak kincseit és minden könyveit nevén nevezni. Soha annak haszna semmivé nem lehet! — Mint bokrosodnak pedig máris jelenlevő hasznai! A büszke külföldi csak nemrég is tűrhetetlen gőggel nézett alá megvetett nemzetünkre, nem lévén a durvaságnak, a vakságnak oly neme, mit kíméletlenül reá nem fogott. És sok gyáva, tudatlan hazafi (ha mégis hazafinak szabad azt neveznem, aki tulajdon fészkét méltatlanul rútítani nem átallotta), sok gyáva tudatlan hazafi, mondom, szentségtörő ajkával rebesgette azt vissza, amit a külföldi büszkeség reá fogott. De Te, példás hazafi! ezen könyvtáradnak felállításával, melyet példátlan buzgósággal édes Hazánknak ajándékoztál, szégyenbe hoztad a büszkét, szégyenbe a gyávát. . . Mint tűnik szembe, Kegyelmes Gróf! ezen hazafiúi áldozatod? Mint pirulnak el a megveszett szívek? Mint gyullad, gyarapodik a tiszta hazafiság a jó lelkekben? Látom már emelkedni azt a pompás épületet Pest közepén, mélyben a Nemzeti Gyűjteménynek minden nemei díszes helyekre kirakva tündökleni fognak; a zsibongó tudós sokaságot körülöttük, a nemes vetélkedést, buzgóságot a magyarázatban, az oda, tolongó külföldinek bámulását, nemzetiségünknek derültebb fényét, mint annyi bőven fakadó gyümölcseit — óh, nagylelkű Hazafi! a Te intézetednek. — Az 213. Uo., 666-667. f. 1803. május 3. 154