AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

Űj út kijelölésére már nem futotta erejükből. S mindezt a Szépirodalmi Közlönyről is elmondhatjuk, amelynek SZEGEI mellett SZÉKELY József volt a spiritus rektora. Amikor az addig segédszerkesztőként működő SZÉKELY József ténylegesen is az orgánum élére áll (1859. febr. 3.), eszményképül és versenytársul nem kisebbet, mint a Budapesti Szemle, állít maga elé. „Akarnám — írja az új szerkesztő —, hogy lapom, a bel- és külföldi szellemi munkásság hű tükre legyen, hogy itt mint egy permanens kiállításban, mindent meg lehessen találni. ( . . . )"

m Feladja korábbi hungarocentrikus szemléletét, mivel „azon eszmék és ismeretek terjesztését, sem mellőzheti, melyek idegen nemzetek ,mívelt köreit' foglalkodtatják. A szellemi kifejlődés egyetemiségre törekszik, és nem árt látni magunkat idegen kultúrák világánál."

125 A revü — amelynek példája az új utakra tért SZÉKELY József szeme előtt lebegett — Nyugat-Európában, Angliában, Franciaországban már sikerekben gazdag utat mondhat magáénak. A hazai telepítés lehetőségét a Budapesti Szemle több mint egy éves eredményes működése szavatolja. Egy ilyen jellegű vállalkozás sikeréhez természetesen talán még az anyaginál is fontosabb a szellemi fedezet. A szerkesztőt, SZÉKELY Józsefet (1825—1895) — MiKSZÁTHtól tudjuk — a kortársak olyan nagy talentumnak vélték, hogy „a prognosztikonok szerint Kossuth Lajost fogja elérni".

126 Versei okán a PETŐFIepigonok népes táborában tartották számon, ezt a negyvenes években olyan sokra becsült, az átlagosnál alig kiemelkedőbb képességű tollforgatót, akit 1857-ben még VAJDA János is elismeréssel emleget.

127 Igaz, „itészi" pályája éppen ebben az esztendőben és a Hölgyfutárnál bomlik virágba. Ó vezeti a lap Irodalmi szemle rovatát, az angol, francia, német irodalomról cikkezik, SWIFTTŐI, ScOTTról, DiCKENsről, THACKERAY-ról készít „regényírói arcképeket". Cikkeiben azonban kevés az eredetiség, megállapításai jobbára külföldi szerzők munkáiból ollózottak, afféle „gyarmatosítások" (e találó szóhasználat egyébként éppen tőle ered). „Gyarmatosítások", idegenből vett kompilációk a Szépirodalmi Közlöny egyéb cikkei is, alig csokornyi kivételével. SZÉKELY lapja úgy viszonyult a Budapesti Szemléhez, ahogyan a Napkelet a Vasárnapi Újsághoz. Legfeljebb a magatartása volt rokonszenvesebb, az igyekezete tiszteletreméltóbb. A Budapesti Szemle európai és hazai látóhatárt teljességében magába ölelő, minden szakterületről jelentkező, nagy hozzáértéssel és élvezetesen megírt esszéivel, tanulmányaival szemben, itt az adott szakmák ötöd-, hatodrangú tollforgatói készítettek kevésbé vonzó hangvételű, de szorgalomról és jószándékról tanúskodó cikkeket; GYULAI helyett SZÉKELY József vagy CSORBA Endre, SALAMON Ferenc helyett Dux Adolf vagy PETENDI stb. A művelt olvasóközönség érdeklődését nem tudta felkelteni, a szakemberek viszont sekélyesnek vélték. A Szépirodalmi Közlöny ilyen körülmények között soká nem állhatta a sarat. „Az idők a szépirodalomnak egyáltalán nem kedvezvén" — értesíti 1859. máj. 5-én olvasóit, a lap a jövőben kéthetenként lát napvilágot. „Mi azt hisszük — fűzi a hírhez a Hölgyfutár —, hogy az idő mindig kedvez a művészetekben 124. Előfizetés az ápr—júl. folyamra. 1859. márc. 13., 21. sz. 125. Előfizetési felhívás. 1859. jan. 13., 4. sz. 126. MIKSZÁTH Kálmán: Jókai élete és kora. Bp. 1907. 1. k. 170. 1. 127. Pesti levelek. Nővilág. 1857. júl. 5., 26. sz. 287