AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

CSENGERY csak egy alkalommal ír (Tájékozásul) a lap szellemi irányításában betöltött szerepéről azonban már írtunk. Ugyanez áll KEMÉNYre, ERDÉLYI Jánosra is. Az Eszmék a regény és a dráma körül, illetve a Népköltészet körül az orgánum irodalomelméleti-esztétikai koncepciójának alapvető, iránymutató megnyilatkozásai. Kevés olvasható PÁKHtól is. Keze nyoma mégis, a kortársak tanúskodnak róla, a Szépirodalmi Lapok minden számán ott érezhető. A vasárnap és csütörtökön megjelenő lap (Pesten félévre 5, vidéken 6 frt-ért kerül olvasói asztalára) tipográfiai külsője, mondanivalójára emlékeztetően puritán, célratörő. Kétharmad arányban választóvonal osztja ketté oldalait, alul az apróbb betűkkel szedett tárca, felül a cikkek, tanulmányok, versek és novellák. Címképe: Pest-Budát ábrázolja, a Margitsziget irányából nézve; a Lánchíddal ékesített Dunát, a Várral, Gellértheggyel és a pesti parttal, előterében a Lloydpalotával. (Ezt a megkapóan szép városképet, amely e remekmívű építészeti alkotásunk ölelésében örökíti meg a visszavonhatatlanul egymásra talált testvérvárosokat, szívesen, sokszor választották témájukul az évtized képírói. Mint lapcímkép pedig számláihatatlan utánzóra lelt. Főként az enciklopédikiis, irodalmi és művészeti orgánumok élnek vele ilyen minőségben, kisebb-nagyobb módosításokat eszközölve rajta a Szépirodalmi Lapokat követően, a Budapesti Viszhang [1856—], az Ország Tükre [1862—], a Magyarország és a Nagyvilág [1865—] — hogy csak néhányat említsünk az e tekintetben örökösök közül.) A lap már indulásakor sem részesült kellő támogatásban. 300 előfizetője május elejére 220-ra csökken. Pedig az egykorú adatok az olvasói kedv megélénkülésére hívják fel a figyelmet. A Szépirodalmi Lapok éppen azok ellen kezd engesztelhetetlen, szervezett táborozást, akiknek versköteteit kézről kézre adják ebben az időben az olvasók. LISZNYAI Kálmán ellen, akinek 1851-ben kiadott Palóc dalai 6000 példányban kelnek el, és 1852-ben már a második, bővített kiadás is kikerül a sajtó alól. Megfestik arcképét, verseket írnak hozzá, saját verseit megzenésítik, idegen nyelvekre fordítják, terített asztalok, tölt kupák, vidám ivócimborák és epekedő asszonyok, lányok várják az ország minden zugában. SZELESTEY László ellen, akinek az ötvenes évek első felében csaknem minden évben kiadnak és szétkapkodnak egy verskötetét (közben az évtized lapjai folyvást panaszolják, hogy klasszikusaink, VÖRÖSMARTY, ARANY, TOMPA kötetei alig találnak vevőre). TÓTH Kálmán ellen, akinek népszerűsége — mint láttuk — egy hervadó lapocskát nemcsak feltámasztott, de virágba borított. A közönség kedvencein keresztül önmagát, ízlését és érzelmeit érezte megbántva. Ráadásul e kedves, szép fiúk (LiszNYAit, TÓTH Kálmánt a kor legszebb férfiai közt tartották számon) a megtámadott nemzeti öntudat hőfokának szítóiként kaptak helyet a köztudatban. Ez több volt annál, amit egy érzéseiben megtámadott nemzet (illetőleg a nemzet érzéseit kisajátító csoport) el tudott viselni. S cserében mindezért mit ajánlottak a Szépirodalmi Lapok „tudós ítészei"? A világirodalom, a külföld értékeinek fokozottabb tanulmányozását. (Külön rovatot is indítottak Külföld címen e jelenségek figyelemmel kísérésére, mert ezek „némi irányadással szolgálhatnak saját irodalmi termékeink s íróink felett alakuló nézetekhez".)

117 A Lisznyai-kedvelőknek ez több volt a soknál. Rá is sütötték a Szépirodalmi 117. A francia lyrai költészet. 1853. jún. 2., 44. sz. 283