AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

publicisták kezdettől fogva fennálló bojkottjának okairól — amely a Nővilágra, nézve végzetes lett — már szóltunk. GYULAI ugyan 1857-ben és 58-ban szerepel egy-egy verssel, de jellemző módon nem tart igényt a Nővilág 1858-ban neki ítélt tíz arany értékű verspályadíjára. Hogy a lap 1861-ig, vagyis amíg ténylegesen VAJDA szerkesztette, mégis magasabb szinten állt, mint a Divatcsarnok, a Hölgyfutárról nem is szólva, az a szereksztő rendkívül aktív közremunkálásának (sok esetben szinte egyedül, Atlaszként tartotta vállán orgánumát), nem ritkán közölt értékes fordításainak (HEINE, PUSKIN, GOETHE, LENAU, Thomas MOOKE, GOGOL, Victor HUGO, MUSSET és természetesen DUMAS pere, EÉVAL, DESLYS is), néhány ügyes ötletnek (Lyrai áloék, ill. Örökszépek rovata a magyar és világirodalom számos nagy versét hozta), no és mutatós kiállítású divatképeinek, hímzésmintáinak köszönhetők. Ötvenes években támadt irodalmi divatlapjaink közül — előfizetői számát tekintve — a Nővilág dicsekedhet legnagyobb sikerrel. Indulását követően „harmadfélezer" előfizetője volt. Az első négy számát — eleget téve a nem mindennapi érdeklődésnek — újra kellett nyomatni. („Egy ideig rendkívüli pártolásnak örvendett — emlékezik vissza ÁLDOK Imre is —, annyira, hogy a falusi kisasszonyok minden divatlapról azt hiszi, hogy a ,Nővilág'."

93

) Lett-é a Nővilágból — eredeti szándékának megfelelően — az emancipációra vágyó nők kalauza? — kérdezheti az olvasó. Ám kérédésére — a kezdeti sikereket figyelembe véve is — tagadólag kell válaszolnunk. A Bach-korszakban keletkezett irodalmi jellegű lapjainkat sújtó átok VAJDA orgánumát sem kímélte: rendkívül szerény, szűk körű szerzői, ill. munkatársi gárdával rendelkezett, s ez már önmagában véve kevésnek bizonyult elgondolásai véghezviteléhez. Azután: Európa- és Magyarország-szerte azt már mindenki tudta, hogy az irodalmi divatlap megfutotta pályáját, a negyvenes évek sikereit visszaidézni többé — nem lehet. A hogyan tovább azonban korántsem mutatkozott ilyen egyértelműnek. Túl sok volt talán a csábító lehetőség. VAJDA, a szerkesztő, a Gartenlaube vagy méginkább a Vasárnapi Újság gyakorlatát tekintette követendő mintaképnek; HECKENAST, a kiadó, a Bazar kelendőségét sem ítélhette megvetendőnek. A Bazar mellett érvelt, hogy jobban emlékeztetett a negyvenes évek nagy sikert ért hazai irodalmi divatlapjaira, így talán útja is könnyebb volna, a magyar hölgyközönség szívéhez. A szempontoknak ez a kitapintható kettőssége a Nővilág legjobb éveiben is zavarólag hat. De: VAJDA szerkesztői elképzelései, szerkesztési elvei sem voltak következetesek. A kezdetben ismeretterjesztő lapnak deklarált Nővilágot, később — evés közben jön meg az étvány —, főként a ZILAHY Károllyal történt egyesülés után, az irodalmi ellenzék orgánumává kívánta fejleszteni. Az Októberi Diploma élénkítette politikai élet viszont a politikai publicisztika mezejére csalta a szerkesztőt. Ekkor már nem öröm, nagy lehetőségek tárháza, de nyűg a Nővilág. Rövidesen át is engedi az irányítást BAJZA Jenőnek, szerkesztőségét eztán már csak a borítólap hirdeti. BAJZA Jenő kezén presztízsét veszti a Nővilág, már nem is hetilap (1861-től havonta kétszer, 1862-től háromszor, 1863-tól nagyalakúvá válva újfent kétszer jelenik meg). „Mi Vajda Jánost — írja a Nővilágról szólva a Hölgyfutár — határozottan szeretjük, de azért meg merjük neki mondani, 93. CASSIUS, i. m. = Magyar Világ. 1866. jan. 3., 17. 1. 274