AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

Ivánéból történelmi életrajzok olvashatók. 1854-benJ— nyilván a Vasárnapi Újság hazai méretekben fényes sikerének hatására — BERECZ Károly népszerű ismeretterjesztő cikkekkel próbálja az eddigi irodalmi jellegű tartalmat párosítani. Nem utolsósorban íróik szerény tehetsége és felkészültségük gyarló volta miatt HAMARI, ATÁDI esztétikai fejtegetései nem alkalmasak arra, hogy a Hölgyfutárt a művelt olvasóval is megkedveltessék. Ami pedig a népszerű ismeretterjesztést illeti, a Hölgyfutárénál különb munkatársi gárdával rendelkező orgánumok sem tudták a népszerű Vasárnapi Újsággal felvenni a versenyt. Maradjon csak — tanácsolja az Uj Magyar Múzeum recenzense — a Hölgyfutár a magaválasztotta kaptafánál, különben még a „képtalányfejtő szép előfizetőnek" is odahagyják, velük pedig bázisát veszíti el a lap. Az egymás nyomába lépő szerkesztők nem is törekszenek többé látványos változtatásra. Járják csöndesen a kezdettől taposott utat, zajos sikerek nélkül, a létezés szürke biztonságával. Harmadik meghatározóként a szerkesztő (szerkesztők) személyi adottságait, felkészültségét említettük. NAGY Ignác prototípusa annak a szerkesztőnek, aki inkább kiszolgálja, mintsem irányítja közönségét (és ebben utódai is követik). Programot sohasem adott. Valószínűleg nem is volt neki (hacsak a hölgyközönség mulattatásának szándékát nem tekintjük annak). Nem voltak markáns irodalmi, esztétikai elvei sem. Pontosan tudta viszont mindig: olvasói mit várnak tőle, s ebben ritkán tévedett. Egyik első jelentkezése a „mesterember-írónak" irodalmunkban. A NAGY Ignáctól szerkesztett Hölgyfutár jellegében — nomen est omen — közelebb állt a német irodalmi divatlapokhoz, mint magyar megfelelőihez. (És itt sem történik változás az alapító szerkesztő halála után.) Irodalmi divatlapjaink, főként a negyvenes évektől kezdődően, mindig egyfajta elvi — politikai vagy irodalmi — elkötelezettségnek voltak letéteményesei a maguk lehetőségei között. Az Életképek 1846-tól a „fiatal Magyarország", PETŐFI és társai eszméinek propagátora. A VAHOT szerkesztette Pesti Divatlap — ha „bundagallérosan" is — a kossuthi gondolat szolgálatában állt. PETRICHEVICH HORVÁTH Lázár Honderűje az irodalmi konzervativizmust képviselte. A Hölgyfutártól — viszonylag hosszú pályája során — az ilyenfajta törekvések mindig távol álltak. Elvi következetlenségét, irodalmi-esztétikai „iránytalanságát" nemegy esetben maga is elismerte, a korra hárítván érte a felelősségét. (Az év végén. 1856. dec. 31., 300. sz.) Nem számítva néhány sikeresebb esztendejét, a Hölgyfutár többnyire a létezés határán tengődött. A kezdet buktatóin — hála Hírharang rovatának — hamarosan úrrá lett. NAGY Ignác halálakor — állítólag — 370 példányt küldtek szét a lapból, a TÓTH Kálmán fémjelezte „fénykorban" 1800-at. A Hölgyfutár sikeresebb korszakai — sajátos módon — sohasem „összteljesítményével", hanem egyik vagy másik munkatársa népszerűségével, írásainak kelendőségével állnak kapcsolatban. Kezdetben kétségtelenül NAGY Ignác „Hírharang"-ja biztosította a növekvő érdeklődést. Később TÓTH Kálmán korhangulathoz idomított verseinek országos kedveltsége, írójuk női szíveket megejtő, férfias szépsége. (A kortársak találó jellemzésével élve: ő szedte fel azokat a gyöngyszemeket, amelyeket PETŐFI elejtett.) A Hírharang (nevezték sokféleképp: Különfélének, Napi Újdonságoknak, Hírvásárnak is, a század negyvenes-hatvanas éveiben) hírszolgálati rovat volt, a 252