AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

mai napi híreknek megfelelő. De: míg napjaink „apró hírei" •— közkeletű nevükhöz igazodón — csak néhány tömör mondatban tájékoztatnak a bel- és külföld jeles eseményeiről, múltszázadi elődei ennél többre vállalkoztak. E rovat sokfajta lehetőségét (az „újdonságokat" minden újságolvasó átfutja; vannak, akiket más sem érdekel a lapból; tömeghatásával — ebből következően — a többi hírlapi műfaj együttesen sem veheti fel a versenyt) elsőként éppen NAGY Ignác ismeri fel, még a Jelenkornál való működése idején. Budapesti Napló címen itt indítja meg a rövidesen minden lapunknál elterjedő „újdonság"-rovatát. (1844-től a Budapesti Híradónál Budapesti Hírharangot szerkeszt, a Hölgyfutárnál is használt O jel alatt.) 0 tágítja ki, s teszi mégis epigrammatikusan tömörré, az ösztövér hírrovat határait; glosszává, glosszázó tudósítássá, helyenként életképpé formálva a benne foglaltakat; rövidre szabott színházi beszámolókkal, zenekritikákkal, frappáns, célba találó polémiákkal töltve meg az adott kereteket. NAGY Ignácnál azonban a „szépíró", méghozzá a nem politikus szándékú szépíró, állandóan jelen van újdonságai írásakor, és a közvéleményt alakítómozgósító publicista mindenkor csak a másodhegedűs szerepére kárhoztatott. (E megállapításnak nem mondanak ellent a Hölgyfutár Hírarangjának. írásai sem.) Ő cseveg, társalog, szórakoztat. Ebből következik, hogy „újdonságai" idővel úgyszólván kizárólag életképekké „irodalmiasulnak". Az ötvenes évek újdonságrovatainak irányítói azonban — akik közt koronként olyan nevekkel találkozhatunk, mint ARANY vagy GYULAI, JÓKAI vagy SALAMON Ferenc, VAJDA János vagy ZILAHY Károly — a rovat tömeghatásából eredő tudatformáló erejét tartják fontosabbnak. Az életképet — ennek megfelelően — szinte teljesen kiszorítja náluk a glossza, a glosszázó tudósítás vagy az esszé rangjával kacérkodó írás. Gyakorlatuk nyomán válik a rovat a jelen frisshangú reflexió-gyűjteményévé. NAGY Ignác Hírharang^ nemcsak naponként érkező hírekkel látta el újságszegény világban élő olvasóit, hanem beléjük szuggerálta a szatíra hamis illúziókat felfedő erejével, hogy az átmeneti sikereit győzelemnek hirdető önkénynek sok a sebezhető pontja, hogy élet-halál uraként is gyáva, éppen ezért nevetséges és mulandó. Ésszerűtlensége a legmegbízhatóbb kezes erre nézve. A Hírharang korabeli közállapotainkat gúnyoló, szellemes megjegyzéseinek jórésze ma is élvezhető: „Lánchídunk ma délben 12 órakor megnyílt. Haynau és Gehringer ő exc. mentek át illő díszkísérettel rajta először. S azután éjfélig mindenki ingyen mehete át. (...) Némely öregurak szinte félve jártak rajta; ne féljenek Önök, nem olly könnyen szakadnak el a láncok" (1849. nov. 20.). Másrészük igényli a hely, a körülmények vagy a szereplők ismeretét, de a kortársaknak éppen ez, a sorok közül kikacsintó cinkosság tetszett: „Bécsben a májusi levegő olly mogorva, mint a polgárból lett minister" (1850. május 8.). S ki ne tudta volna az olvasók közül, hogy a célpont a rettegett BACH ? A Budapesti Hírlap szemleírója csak a tényeket rögzíti, mondván: „A Hírharangnak, mint újdonságok és élcekben ügyesen összeolvasztott napi érdekek közlönyének, magának egy publikuma van, mely fennáll addig, míg Hírharang lesz, s míg Hírharang lesz, addig élni fog a Hölgyfutár is."

55 Valószínűleg a Hírharang közvéleményre gyakorolt nem mindennapi hatása 55. 1853. máj. 8. Szépirodalmi szemle. 253