AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

foglalkoztatják. Eokonszenvesebb előttük — ha már a példaképekről esik szó — a lipcsei Gartenlaube vagy később nálunk a Vasárnapi Újság gyakorlata. Ezek eredményeit igyekeznek saját körülményeikhez igazítva alkalmazni. Szélesebb körű és színvonalasabb tudománynépszerűsítő — ismeretterjesztő tematikával kapcsolni egybe az — ARANY szavaival élve — „critico—belletristicus" tartalmat. Az irodalom nem vesztené el domináns jellegét, mint az enciklopédikus lapok esetében, csupán az eddiginél nagyobb teret engedne az ismeretterjesztés más tárgyköreinek. Azaz: azokat a rovatait, amelyek — a politika, a művészet, a tudomány és technika világából hírt hozó írásaikkal — eddig is megvoltak, színvonalban és terjedelemben a korábbinál jelentősebbé tenné. CSÁSZÁR Ferenc 1853-ban indult Divatcsarnoka, alcímében már — régebbi irodalmi jellegű laptársaitól eltérően — „tudományos, szépirodalmi, művészeti és divatközlöny"-nek nevezi magát. Ilyen irányban mozdul a VAJDA János szerkesztette Nővilág is, a nőnem számára készülő Vasárnapi Újság szerepét vállalva, és VAHOT lapja, a Napkelet. De: elképzeléseik nem többet, mint állandó, jól képzett és sokoldalú munkatársi gárdát követelnének (á la Vasárnapi Újság). Az évtized folyvást visszatérő siráma ellenben: a rendelkezésre álló írói-újságírói erők nagyfokú szétforgácsoltsága. Nos, a CsÁszÁR-féle Divatcsarnok és a Nővilág sorsa beszédes illusztráció ehhez a panaszhoz. CSÁSZÁR lapja addig tudja kitűzött célját teljesíteni, amíg a megszűnt Szépirodalmi Lapok födele alá húzódott munkatársai segítik ebben. Mihelyt azok a pástra lépő Vasárnapi Újsághoz csatlakoznak: a Divatcsarnok szürkeségben a Hölgyfutárnak lesz versenytársa. A Nővilág is csak addig marad a nőnem közkedvelt orgánuma, amíg szerkesztője energiái összességével irányítja sorsát. A „helytartók" kezén a lap egy-kettőre tönk szélére jut. Gyakorta elhangzik a felhívás az írói-újságírói erők koncentrálására egy színvonalasabb szépirodalmi lap létrehozása érdekében. SZILÁGYI Virgil már 1853-ban javasolja,

43 ő egyesül is „legjobb szépirodalmi folyóiratunk"-kal, a Délibábbal. A szerkesztők azonban — orgánumaik bukásáig — nem sok hajlandóságot mutatnak az elnyert lapengedély és a pozíció feladására. A Szépirodalmi Közlönyben — szellemeskedik Vahot, s ekkor még a Napkelet prenumeránsainak száma fölözi a kétezret — egyvalaki indítványt tesz az írói erők egyesítése iránt s azt kívánja, hogy csupán egy orgánum legyen olcsóság tekintetéből — (...) Mindenki legjobbnak tartja a magáét. Azért hát mi is csak maradunk a Napkelet mellett".

44 * „Irodalmon kívüli" tényezőnek köszönhető részben az olvasóközönség érdeklődésének megélénkülése irodalmi folyóirataink iránt az ötvenes évek derekán. Amiként a süldő poéták és az újságírójelöltek körében elterjedt, hogy az irodalom űzése a nemzet ügyéért való cselekvéssel jelent most egyet, az olvasókat ugyanakkor az irodalom pártolására serkentette e hitté vált meggyőződés. Szerkesztők, kiadók éltek, nemegyszer visszaéltek, e felismerés propagálásával. Lám, mint fordulnak visszájukra a legönzetlenebb elhatározások. A Nemzeti Kaszinó könyv43. A „Budapesti Visszhang" te. előfizetőihez. = Budapesti Visszhang. 1853. ápr. 10., 29. sz. 44. Napkelet. 1858. márc. 14., 11. sz. 245