AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

helyett Balzacot [!!!] olvassa a magyar közönség, és habár külföldi költők és írók egy hajszálnyival sem jobbak, mint azon hazai költők, kiket pótolniuk kellene, mégis ezeket fogja választani az olvasni vágyó közönség, mert ezekről nem olvasott olyan megsemmisítő ítéleteket, mint a hazai mai tehetségeinkről." Ám tévedés lenne ezekután SzEGFiben afféle kritikussá avanzsált Mokány Bercit látnunk. Művelt, világot járt ember ő, tanulmányait Prágában, Berlinben végezte. A szabadságharc okozta vihar Párizsba, Berlinbe, Londonba is elsodorta, ahol óraadásból élt, lapok számára dolgozott. Éppen e cikke okán, a hatvanas évek táján, a Pesti Napló köre ellen fellépő irodalmi ellenzék egyik előfutárának kell tekintenünk. Ervelését sutává, hazai társadalmi helyzetünk fonákságai (a nemzeti szempont mindenek fölé helyezéséből származó túlzások) és a lapirodalmunkban létrejött kedvezőtlen erőviszonyok (amelyek egyelőre nem is kecsegtetnek egy egészségesebb fordulat lehetőségével) teszik. ARANY és a hozzá hasonló irodalmi elveket vallók korán észlelik a veszélyt. „Mindazonáltal — írja 1852. okt. 16-án LÉVAYnak — rosszul tesszük mi, hogy míg azok ott mindent elkövetnek a közönség félrevezetésére, mi semmit sem cselekszünk. Dorong nekik és polémia! különben ez a becsületes magyar publicum, mely annak hisz, kinek nagyobb szája van, azt találja gondolni, hogy nekiek van igazuk."

40 Ám publikációs terveik sorra csődöt mondanak. A Szépirodalmi Lapok bukása után KEMÉNY kísérletezik, mondván, „okvetlenül szükség lenne egy olyan vállalatra, amit nem az anyagi érdek hoz létre, hanem amelynek megteremtői kizárólag az igazi költészet szolgálatát és művészi ihletettségű kifejezését tekintik feladatuknak. A tervezett vállalat célja lett volna tehát a közönség elé adni egy olyan gyűjteményt, amely megmutassa neki, mi az igazi irodalom, mi az igazi költészet, és mit hanyagol el, amikor azokat az irodalmi irányokat támogatja, amelyek saját anyagi hasznuk érdekében ízlése gyengéit használják ki, ahelyett, hogy igazi művészi gyönyörűséget nyújtanának neki".

41 Szándéka — nem valósult meg. Azután EÖTVÖsön a sor. Hat író könyve címen egy olyan albumjellegű kiadványt kíván közreadni, amely VÖRÖSMARTY, ARANY, KEMÉNY, GYTJLAI, CSENGERY és a saját művét tartalmazná. A Pesti Napló 1854. márc. 28-án szól elhatározásáról. Két nappal később CSENGERY már verset kér ARANYtól.

42 Több ennél nem történik. A sokféle tervezgetés végül is az 1854-ben induló, KEMÉNY—CSENGERY szerkesztette Magyar Nép Könyvében (1854—56) ölt testet. Ez azonban enciklopédikus-ismeretterjesztő vállalkozás mindenekelőtt, és nem irodalmi. A nélkülük indult és nem elveik szerint szerkesztett irodalmi lapok zászlaja alá állni — jóllehet csaknem mindegyik munkatársaként sorolja fel őket — sem ARANYnak, sem a vele egyívásúaknak nincs hajlandósága. írást hébe-korba küldenek ugyan, de még a rendszeres közreműködésre sem kaphatók. Ám érzik gyengéiket irodalmi lapjaink szerkesztői, mértékadó munkatársai is. A válságba jutott irodalmi divatlap nem egyetlen útja a divatszaklappá válás. Az igényesebb szerkesztőket ennél legalábbis magasabbrendű elképzelések 40. Arany János Hátrahagyott iratai és levelezése. Bp. 1889. 4. k. 14. 1.; a továbbiakban : AJHi. 41. PAIS Dezső: Báró Kemény Zsigmond és az irodalmi élet. = lik. 1911. 318. 1. 42. AJHi 4. k. 154-155. 1. 244