AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

bizony nagy szegénységre mutat, midőn valaki más fordítását, mint magáét, álnév alatt adja ki."

36 Irodalmi divatlapjaink — néhány kivételtől eltekintve — irodalmon kívüli „ínyencségekkel" csábítgatják olvasóikat. Adomáikkal például. Adoma-rovat nélkül nincs folyóirat (olykor illusztrálásukról is gondoskodnak), íratlan szabály ez a Bach-korszak elején. A szokást részben reális igény emelte törvényszerűséggé. A kornak nincs élclapja. JÓKAI kitűnő orgánumai, a Nagy Tükör és az Üstökös csak az évtized második felében jelennek meg, TÓTH Kálmán Bolond Miskája, 1860-ban. Az olvasók viszont az idők zordsága ellensúlyozásaként szomjazzák az adomát, az élcet. Pillanatok alatt szétkapkodnak egy-egy adomagyűjteményt. Gondozásukkal pedig legjobbjaink, JÓKAI (A magyar nép adomái 1856; 2. kiad.: 1857, 100 új adomával bővítve), VAS GEREBEN (Nevessünk! eredeti adomák gyűjteménye a magyar életből, 1855; 2-ik kiad.: 1856; No, még egyet nevessünk. 1856) stb. foglalkoznak. Naptár nem jelenhet meg adomacsokor nélkül, az ötvenes évek végére divatba jönnek a humorisztikus albumok, naptárak (Kakas Márton albuma, Bolond Miska albuma), s mert nagy a kereslet e tekintetben, sokan tetemesen vissza is élnek vele. ,,A jó adoma olyan ritka, mint a jó vers — veti a sületlenségektől hemzsegő divatlapok, naptárak ellenébe bölcsen az Űj Magyar Múzeum lapszemleírója —. Óhajtanok, hagyjanak fel lapszerkesztőink e hézagpótlással."

37 A baj orvoslása az élclapokra vár. A nőolvasók számára a divatképek, szabás- és kézimunkaminták jelentették a fő csalétket az ízlésük szerint tálalt verseken, beszélyeken kívül. Irodalmi jellegű lapjaink azonban nemcsak divatképekkel kívántak kedveskedni; zenemellékleteket, kőnyomatos arcképeket, nagyobb — „műlapokat" is adtak (pl. egyes festmények másolatát). A Hölgyfutár egyik-másik évfolyama 25—30 „műmellékletet" is tartalmazott, színészek, írók többnyire BARABÁS Miklós-rajzolta portréját. Ezenkívül képtalányok, könyvjutalmak, vers- és beszélypályázatok próbálták állandósult fokon tartani az érdeklődést. A kritika — okkal — sokat felrótta ezt is. Nem a tetszetős külsőt, hanem azt, hogy ne ezek váljanak a lap lényegévé, eszközzé silányítva a főcélt, az irodalmat, az ismeretterjesztést. Ám a kétségtelen reklámszempont mellett szerepet játszott ebben az a fejlődési folyamat is, amely — mint láttuk — a divatlapot az irodalmi jellegű folyóiratoktól végleg elkülöníti, illetve a hatvanas-hetvenes években nagyszámban jelentkező képes újságok útját egyengeti. Azután ott volt a „legolcsóbb magyar lap" „hadicsele". Mind több irodalmi divatlapunk ajánlja így magát az évtized derekán, még VAJDA János riválisainál igényesebb orgánuma, a Nővilág is. „Alig hivatkoznak már — morfondírozik a Hölgyfutár — irodalmi elvekre, nemes törekvésekre, szellemi érdemekre, hanem elég vonzerőnek tartják a ,legolcsóbb magyar lap' csáb címét. Az olvasó könnyen egy zsibvásár közepén gondolja magát, hol a kalmárok egymás rovására hirdetik leszállított árucikkeiket." * Irodalmi sajtónk a Bach-korszak idején jelentékenyen megnövekedett a szabadságharcot megelőző időkhöz viszonyítva. Politikai napilapjaink a jelzett időszak előtt alig közöltek szépirodalmat, most ilyen irányú igényük rendszeressé 36. Egy kis figyelmeztetés. 1855. febr. 17., 37. sz. 37. Új Magyar Múzeum. 1854. 1. sz. 242